Az arc idegeinek sérülését, és ebből következően a bénulását számos dolog okozhatja, a fertőzésektől a közvetlen sérülésekig. Az esetek egy részében pedig nem is lehet egyértelműen megállapítani, hogy mi áll az arcidegbénulás hátterében.
Bár évtizedek, sőt évszázadok óta tudósok sokasága tanulmányozza az agyunk működését, még mindig meglepően keveset tudunk róla. Mi mindenre lehetünk még képesek?
Gumikesztyűben begombolni egy inget, szivacson vagy békatalppal járni, homályos szemüvegben tájékozódni – ilyen feladatokkal hívta fel a figyelmet a sclerosis multiplex (SM) betegségre a Magyar Sclerosis Multiplex Betegek Szövetsége által szervezett kampány. Az érdeklődők nemcsak azt élhették át, hogyan telnek a kórban szenvedők hétköznapjai, de az eseményen részt vevő szakértőktől és érintettektől arról is hasznos információkat kaptak, hogyan tudják felismerni a betegséget és segíteni a betegeket.
Tíz évvel ezelőtt még meglepő lett volna valószínűleg, de manapság egyáltalán nem rökönyödünk meg azon, ha egy tinédzsert látunk energiaitalt vagy kávét inni. Ugyanakkor a túl sok koffein fogyasztása épp rájuk a legveszélyesebb.
Mielőtt szenzációra gyanakodna a kedves Olvasó, eláruljuk nem az, csak egy újabb kutatási eredmény a közismert 4 vércsoport és agyi szürkeállományunk kapcsolatát illetően. A vércsoportok fontosságát mindenki ismeri, immunrendszeri problémák, vérátömlesztés alkalmával döntő fontosságú kérdés hogy valaki A, B, AB vagy 0 vércsoportú, és milyen az Rh-konstellációja… lássuk miről szól az új kutatás!
Az idősebbeknek jobban pörög az agya! Tudta, hogy agyunk egyes területei az idő múlásával egyre jobban működnek, sőt egyes funkciók csak idős korunkra fejlődnek ki? Tesztelje le Ön is!
Hormonnal javítható a hanyatló agyműködés? A növekedési hormont felszabadító hormonnal (GHRH) való kezelés javítja a memóriát és a koncentrálást egészséges felnőtteknél és azoknál is, akiknél már jelentkeztek a szellemi hanyatlás első jelei - közölték amerikai kutatók az Archives of Neurology című szakfolyóiratban.
Legalább hat alapíz érzékelésére képes az ember nyelve! A nyugati világ ételszakértői sokáig úgy vélték, hogy az ember mindössze négy alapvető íz érzékelésére képes. Ez a négy alap íz az édes, a keserű, a savanyú és a sós. Az elmúlt évtizedek kutatási eredményeinek értelmében azonban a keleti umami lett az ötödik alapíz.