A gyömbér jó fájdalom ellen, erős fertőtlenítő hatása miatt pedig kifejezetten jót tesz az immunrendszerünknek. De a sornak itt még nincs vége!
Minél inkább különböznek a ráksejtek az egészséges sejtektől, annál erősebbek a rák-immunterápia autoimmun mellékhatásai.
A ritka, és komplex betegség kialakulásának okáról, tünetiről és kezelési lehetőségiről Prof. Dr. Czirják László, orvos-kutató beszél.
A szemölcsök kezelésére számos lehetőség kínálkozik, vény nélkül kapható ecsetelőktől és tapaszoktól a szakorvos által végzett fagyasztásos eljárásokig. Nem árt azonban tudni, hogy a szemölcs kiirtása gyakran hosszadalmas és nehézkes feladat.
Sok vizsgálatot végeztek már annak megállapítására, összefügg-e a lelki egészség és a testi állapot.
A grapefruit az egyik legegészségesebb gyümölcs: támogatja az immunrendszerünket, segíthet a fogyásban, de a hüvelyfertőzésekből is könnyebben kigyógyulhatunk, ha grapefruitot eszünk!
Érdekes kutatási eredmények közöltek a szakemberek.
A „szeretnénk jókat enni” vágyat kiegészíthetjük azzal is, hogy szeretnénk közben és utána is jól lenni.