Megrebbenti a szárnyát egy denevér, és pár hónap múlva országokat zárnak le – akár így is aktualizálhatjuk a „pillangóhatásról” szóló, Edward Lorenznek tulajdonított idézetet. Jöhet-e egy újabb vírus, s ha igen, milyen esélyeink van ellene?
Sőt, a lakosság több mint 20 százalék a harmadik, hatáserősítő vakcinadózist is megkapta.
Sürgős tervet dolgoztak ki a kórházi ágyak és az orvosi erőforrások növelésére a koronavírus-fertőzés újabb, téli hullámára készülve – jelentette ki Kisida Fumio japán kormányfő.
A magyar szakember a Covid fertőzések erőteljes felfutására figyelmeztet.
Kelet-Közép-Európa a koronavírus-járvány negyedik hullámának egyik kiemelt gócpontja, napról napra rossz számok jelennek meg az új fertőzöttekről.
A tavalyhoz hasonlóan, idén is ingyen biztosítjuk az influenza elleni védőoltást - jelentette be Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere. Az oltás napokon belül elérhető lesz a házi- és üzemorvosoknál.
Tavaly a kormány a koronavírus elleni védekezése részeként ingyenessé tette az influenzaoltást. Idén mások a szabályok - tudni vélte a Telex.
Ugyan a COVID-19 továbbra is az életünk része, de muszáj már most elgondolkoznunk: mit üzen számunkra az elmúlt 1,5 év, és van-e „zöld” jövőnk? Ha igen, milyen lesz az? – teszi fel a kérdést a Humusz Szövetség.