Sokan ösztönösen azt gondoljuk, hogy az influenza a hideghez kötődik: ha elmúlik a tél, a vírus is eltűnik. A valóság azonban ennél jóval összetettebb, és részben ahhoz a mikroklímához kapcsolódik, amelyben ilyenkorra a mindennapjainkat töltjük.
Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületben kialakult, közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata.
Főként gyermekeket érint, de felnőttek is elkaphatják.
A modellek segítségével meg tudták becsülni, hogy a korlátozások, a tesztelés vagy később az oltások milyen hatással lehetnek a fertőzésszámokra és a kórházi kapacitásokra
A koronavírus genetikai mutációi olyan mintázatokat tárnak fel, amelyek alapján a tudatos védekezés hatásai is mérhetővé válnak.
Eltér az eddigiektől. Április végén világszerte a vizsgált esetek több mint egytizedét ez a vírusváltozat okozta.
Olyan új koronavírust azonosítottak brazíliai denevérekben, amely genetikailag hasonlít a Mers-CoV-hoz.
Mik a száj- és körömfájás tünetei, meggyógyulhatnak-e az állatok, veszélyben vannak-e az emberek? Ezekre a kérdésekre kaphat választ cikkünkből.