A St. Louis Egyetem kutatói szerint a mandulák kivétele növelheti a gyermekek elhízásra való hajlamát. Az Amerikai Fül- Orr- Gégészeti Akadémiai éves találkozóján ismertetett kutatási adatok szerint a mandulaműtétet követően a gyerekek súlya és testtömegindexe a normálishoz képest jelentős növekedést mutat.
Megduplázhatja az újabb szélütés kockázatát a sztent beültetése idős embereknél. A beszűkült artériáik miatt sztent beültetésén átesett 70 feletti pácienseknél megduplázódhat egy újabb szélütés kockázata, illetve a halálozási arány azokhoz képest, akik ehelyett érműtéten esnek át.
Fölösleges vizsgálatoknak is ki vannak téve a nőgyógyászati műtétre előjegyzett betegek, derül ki egy új kutatásból. A vérvétel, vizeletvizsgálat, EKG és mellkasröntgen ugyan nem fájdalmasak, ám kellemetlenséget és izgalmat okoznak, ráadásul költségesek is, nyilatkozta Dr. Jason D. Wright a New York-i Columbia Egyetem neves orvosa, a kísérlet vezetője.
A véralvadásgátló medicinák sorában újabb és újabb hatásos készítmények jelennek meg. Az Amerikai Kardiológiai Kollégium legutóbbi tudományos ülésén bemutatott vizsgálati adatok szerint főként a pitvarfibrilláló, a szívritmuszavar e fajtájával küzdő betegek esetében jelent jó lehetőséget egy új gyógyszer. Ugyanis a korábban alkalmazott, hasonló hatású készítményeknél nagyobb mértékben csökkenti a betegek agyiérkatasztrófa-kockázatát.
Tízszeresére nőtt a testsúlycsökkentő műtétek száma 2000 óta az angol kórházakban - állapították meg pénteken közzétett tanulmányukban brit kutatók.
A legújabb felmérések szerint a zsírleszívás megelőzte a mellnagyobbítást a legnépszerűbb plasztikai sebészeti beavatkozások listáján az Egyesült Államokban.
A súlycsökkentő műtéten átesett elhízott cukorbetegek kétharmada az operációt követő hat hónapon belül elhagyhatta a betegségére szedett gyógyszereket - írták tanulmányukba amerikai tudósok.
Bár a korszerű műtéti eljárások mindenki számára hozzáférhetők voltak 2008-ban, az olcsóbb és jobb ellátási minőséget képviselő egynapos műtétek aránya még messze elmaradt a fejlett országokétól.