Az omikron visszaszorulásával egyre több megbetegedést okoz az influenza. Ezek a megyék érintettek.
A tisztifőorvos szerint az omikron okozta ötödik hullám leszálló ágában vagyunk.
Amerikai vizsgálatok úgy találták, hogy a daganatos betegek esetében a halálozási ráta alacsonyabb volt, mint a korábbi variánsoknál.
A csökkent immunműködésű betegek esetén 3 dózis Moderna hatásossága az omikron ellen 29%-os volt a legújabb kutatások szerint.
A mostani vakcinák, vagy inkább egy omikron specifikus oltás lenne hatékonyabb az alapimmunizáció során?
Nem kell sokat várni az újrafertőződésre.
Egészségügyi szakértők azt is vizsgálják, hogy a negyedik koronavírus elleni oltás után szükség van-e évente emlékeztető dózisra.
A háziorvos elmondta, milyen tünetek a leggyakoribbak, és arra is felhívta a figyelmet, hogy mást tapasztalhatnak az oltottak, és mást azok, akik nincsenek beoltva.