A hetente új témával jelentkező online rendezvénysorozatban egyebek mellett az Alzheimer-kórról, a mesterséges intelligenciáról, a gyomorfekélyről, az elhízásról és az unoka-nagyszülő kapcsolatról is a legújabb ismereteket bemutató előadásokat hallhatnak a résztvevők.
Ugyanannyit ivott, mint máskor, mégis hamarabb elfáradt, reggel pedig kialvatlanul ébredt? Az évek múlásával nemcsak az változhat, mennyire érzi meg az alkoholt, hanem az is, hogyan alszik és mennyi idő alatt nyeri vissza az energiáját.
A felmérésből kiderült, milyen tényezők határozzák meg elsőként az életminőséget a magyar lakosság szerint.
A kutatók azt vizsgálták, hogy a naptári és a biológiai életkor közötti különbség segíthet-e megmagyarázni, miért diagnosztizálnak egyre gyakrabban rákot fiatalabb felnőtteknél. Az új eredményeket a „Nature Medicine” folyóiratban tették közzé.
Ön hány évesnek érzi magát? És vajon mit válaszolna erre a kérdésre a szíve?
Ez az a 2 legfontosabb tápanyag, amit az öregedéssel semmiképp sem szabad elhanyagolnia az orvosok szerint
Egyesek az öregedéssel csak erősebbé válnak – ez közös bennük! Meglepő, de a szervezet időskorban is képes megújulni.
Nem csak a génjeinken múlik, milyen gyorsan öregszik a szervezetünk. Több olyan hétköznapi szokásunk is lehet, amely éveken keresztül észrevétlenül gyorsíthatja az öregedéssel összefüggő folyamatokat.