Ezeket látta már?

7 településre érkezik idén a Richter Egészségváros

Richter Egészségváros, Debrecen

A szűrésekkel, előadásokkal egybekötött programsorozaton az ország hét különböző pontján lehet részt venni augusztus 22. és október 10 között. Íme a lista.

Az Egészségváros programot a Richter Gedeon Nyrt. hívta létre 2009-ben azért, hogy az ingyenes szűrésekkel segítse a helyi egészségügyi intézmények munkáját, másrészt, hogy pénzadományokkal is hozzájáruljon az intézmények fejlesztéseihez.

A programban résztvevő intézményeket a magyar gyógyszergyártó vállalat 2 millió forintos alaptámogatásban részesíti, amelynek összegét a helyi lakosok tovább növelhetik úgy, hogy a programokon, szűréseken, tanácsadásokon való részvételükkel adománypontokat gyűjtenek, melyek pontonként 300 forinttal növelik az adományalapot. Így a pontok a nap végén értékes forintokká válnak, amit eszközök beszerzésére fordítanak a helyi egészségügyi intézmények.

Milyen szűréseken vehetnek részt az eseményre látogatók?

A Richter Egészségváros program szűrési és tanácsadási listája évről évre bővül. A sokszínű kínálat célja, hogy a rendezvényre látogatók a lehető legátfogóbb képet kapják az egészségi állapotukról, illetve, hogy mindenki megtalálja a számára szükséges specialistát.

Ennek megfelelően minden helyszínen van többek között:

  • urológiai tanácsadás
  • csontritkulásszűrés és csontsűrűségmérés,
  • asztma tanácsadás,
  • bőr-és körömgombaszűrés,
  • neuropátia szűrés cukorbetegeknek,
  • memóriazavar-tanácsadás,
  • dietetikai tanácsadás,
  • nőgyógyászati tanácsadás,
  • vérnyomásmérésen,
  • érszűkület-vizsgálat,
  • szívelégtelenség-tanácsadás.

Hogyan lehet részt venni a vizsgálatokon?

Az ingyenes szűrésekre nem szükséges előzetesen regisztrálni, kortól függetlenül bárki részt vehet rajtuk. Ráadásul minden egyes szűrőponton helyi szakemberek várják a látogatókat, így a rendezvény résztvevői megismerhetik a helyi egészségügy képviselőit is.

A járványhelyzetre való tekintettel a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak mind a rendezvényre látogatók, mind az ott dolgozók védelmére. A szűréseket és a tanácsadásokat végzők számára kötelező lesz a maszk viselése, a résztvevőknek pedig az egyes aktivitások során ajánlott, hogy maszkot viseljenek. A rendezvény több pontjára kéz- és felületfertőtlenítők lesznek kihelyezve, a sorbanállás során a biztonságos távolság betartását az erre kijelölt személyzet, valamint kihelyezett táblák biztosítják majd.

Richter Egészségváros 2020 helyszínei és időpontjai

  • 2020. augusztus 22. Debrecen, II. János Pál pápa tér
  • 2020. szeptember 5. Budapest XIX. kerülete, Templom tér
  • 2020. szeptember 19. Dunakeszi, Katonadomb
  • 2020. szeptember 26. Tata, Kossuth tér
  • 2020. október 3. Pécs, Kossuth tér
  • 2020. október 4. Kiskunhalas, Bethlen Gábor tér
  • 2020. október 10. Kaposvár, Kossuth tér

A tanácsadások és a szűrések listája helyszínenként eltérő, illetve kiegészülhet a támogatott intézmény által biztosított plusz vizsgálatokkal is.

Az aktuális programot az Egészségváros hivatalos Facebook-oldalán lehet nyomon követni.

Melyik intézményt, milyen fejlesztési célban lehet támogatni?

  • Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézete: defibrillátor a felnőtt orvosi ügyeletre és gyermekfogászati szék
  • Kispesti Egészségügyi Intézet: szemészeti ultrahang és OCT-gép
  • Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet: műtőasztal
  • Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet: Eszközök az induló gyermek szakrendelés számára
  • Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika: szívultrahang vizsgálófej
  • Kiskunhalasi Semmelweis Kórház: nőgyógyászati eszközpark bővítése
  • Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház: ergospirometriás készülék.

Debrecen több mint 5 millió forintot gyűjtött össze

Az augusztus 22-i programon több mint 30 fontos szűrésen és tanácsadáson, illetve színes aktivitásokon vehettek részt az eseményre kilátogatók. A résztvevő debreceniek és a környék lakosai a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetért is tettek, hiszen minden egyes szűrésért, tanácsadásért és előadáson való részvételért 300 forintot érő adománypont járt. Az 500 fős korlátozásra való tekintettel a Richter Gedeon Nyrt. alapadománya ezúttal 3.500.000 forintról indult. Ezt az összeget a résztvevők aktivitásai 5.736.200 forintra növelték, melyből defibrillátor és gyermekfogászati szék beszerzését tervezi az intézet.

Hírességekkel is találkozhatunk

A programsorozaton már a kezdetek óta részt vesznek a médiából ismert védnökök, akik nem csupán arcukat és nevüket adják a rendezvényhez, de aktívan részt is vesznek az egyes programokon.

Katus Attila például nem csak egészséges életmóddal kapcsolatos tippeket ad, de gondoskodik a résztvevők alapos átmozgatásáról is. Jaksity Kata és Szily Nóra motivációs és pszichológiai témákban tartanak előadásokat, míg Rudolf Péter a karrier és az egészségtudatosság harmonikus viszonyáról mesél, saját tapasztalatain keresztül.

Az egyes helyszínek részletes programja és a további hasznos információk minden esetben az Egészségváros hivatalos Facebook-oldalán és a helyszínekhez tartozó eseményekben kerülnek megosztásra, így érdemes őket figyelemmel követni.

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához