Kiderült, hibásak az ólommellények: az összes kórházban átvilágítják őket

Orvosi lexikon
2019. május 20. 15:04

Egy hónappal ezelőtt kezdődött a botrány az ólommellények körül, amikor a Péterfy kórház dolgozóit a kötelező időszakos sugárvédelmi tanfolyamra küldték - jelent meg a 444.hu oldalán. 

Nem védenek a sugárzástól az ólommellények?

A sugárvédelmi tanfolyam során tanultakat a dolgozók kipróbálták munkahelyükön, a Péterfy kórházban is. Ekkor döbbentek rá, hogy a védőeszközeik, az ólomkötények szinte semmitől nem védenek. A mellények és köpenyek több helyen berepedeztek, koszosak és eléggé elhasználtak voltak, ráadásul nem megfelelően tárolták őket. Éppen ezért talán már nem is annyira meglepő, hogy amikor a röntgenkészülék alatt ellenőrizték az áteresztőképességüket, kiderült, hogy szinte semmit nem fognak fel a káros sugarakból.

Az egyéb felszereléseiknek is híján voltak, többek között pajzsmirigyvédő, sugárvédelmi szemüveg illetve kesztyűt nélkül végezték eddig a munkájukat. Természetesen ez nem csak azt jelenti, hogy az orvosok nem rendelkeztek ilyen jellegű védőfelszereléssel, hanem egyúttal a betegeknek sem tudták biztosítani a megfelelő védettséget nyújtó ruházatot.

Ezeket kell tudni a képalkotó vizsgálatokról: tudja meg, mi az az UH, RTG, CT, MR és a PET!

Bekérették a sugárvédelmi szabályzatokat

A történtek után az Állami Egészségügyi Ellátó Központ elrendelte valamennyi intézményében a sugárvédelmi szabályzatok és felszerelések állapotának soron kívüli felülvizsgálatát.

A cikk további részleteit a 444.hu oldalán találja!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: 444
# ólommellény# röntgen# sugárzás# sugárkezelés# daganat# meddőség# Péterfy Kórház# kórház# orvos

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk