Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

A vas hiánya komoly bajt okozhat

mfo egkal n 1

Ha hallotta már a vasgyúró kifejezést, biztosan tudja, hogy az erős, energikus, jól (de nem túl) táplált gyerekekre szokták ezt mondani. Az elnevezés nem véletlen: aki ugyanis egészséges – még ha gyúrni nem tudja is a vasat –, annak a szervezetéből biztosan nem hiányzik ez a fontos nyomelem.

A vas nemcsak a bolygónk felépítésében, de a szervezetünkben is alapvető szerepet játszik. Ám amíg Földünk tömegének több mint kétharmadát teszi ki ez az elem, addig az emberi szervezetben mindössze 3-4 grammnyi található belőle. Mégis: ezt a csekélynek tűnő mennyiséget is könnyen elveszíthetjük, ha nem figyelünk oda, és a vashiány az ember esetében komoly, akár életveszélyes állapotot is előidézhet. Mutatjuk, mit érdemes tudni a vashiányról!

Itt a vas, hol a vas?

A bolygónk külső és belső magját alkotó elem az emberi szervezetben elsősorban a vörösvérsejtekben található, de a csontvelő, a máj, a lép és az izomszövetek is raktároznak vasat. Ez a nyomelem nélkülözhetetlen a testünk működéséhez, hiszen az oxigént szállító hemoglobinnak és az izmok oxigénellátását biztosító mioglobinnak is központi eleme. Sejtjeink energiatermelő folyamatai, az enzimrendszerek működése és számos idegrendszeri folyamat is elképzelhetetlen nélküle. A szervezet nem tud vasat előállítani, így a naponta veszített vasat mindenképpen kívülről, a táplálékkal kell bevinni.

Ezek miatt alakulhat ki vashiány

Hiába ilyen fontos az egészséges működésünk szempontjából a vas, hiánya a világ egyik leggyakoribb egészségügyi problémája. Kialakulásának alapvetően négy fő oka lehet:

  • Kevés vasat eszünk. A vashiány kialakulásának leggyakoribb oka egyszerűen az, hogy túl kevés vasat viszünk be az étkezéssel. Az ajánlott vasbevitel mennyisége életkoronként és élethelyzetenként különböző.
  • Túl sok vasat veszítünk. Mindenki mindennap veszít vasat, például vizelettel, verejtékkel vagy körömvágáskor, de a fogamzóképes korú, menstruáló nők szervezete a havivérzéssel még többet is. Egyéb tartós vérzéssel járó állapot esetén – például egy vérezgető aranyér kapcsán – szintén fennáll a túlzott vasvesztés kockázata.
  • Nem szívódik fel a vas. A vashiány hátterében állhat vasfelszívódási zavar is, például egyes autoimmun betegségek esetében, amelyek a bélrendszert károsítják.
  • Az átlagosnál több vasra van szükségünk. Bizonyos élethelyzetekben – például terhesség alatt vagy versenysportolóknál – megnövekedhet a szervezet vasigénye.

A vashiány korai tüneteit nehéz felismerni

A szervezetünk nem tudja előállítani a vasat, de raktározni és a raktárkészletből mozgósítani igen, viszont megfelelő utántöltés nélkül a vasraktárak kiürülhetnek. A folyamat lassan zajlik, eleinte nem okoz panaszokat, de ha vas hiányában elkezd visszaesni a vörösvértestek képződése, az testszerte jelentkező, nem specifikus tüneteket vált ki. Ezért, ha tartósan fáradtnak, kimerültnek érezzük magunkat, fáj a fejünk és sápadtak vagyunk, nem baj, ha eszünkbe jut a vashiány lehetősége – és nem csak a nők esetében! A fenti felsorolásból ugyanis látszik, hogy a közhiedelemmel ellentétben ez a hiánybetegség nem kizárólag a nőket érintheti.

Ha jól eszel, megelőzheted a vashiányt

A vashiány megelőzésében kulcsfontosságú, mi kerül a tányérunkra. Az egészséges felnőttek kiegyensúlyozott étrenddel biztosítani tudják a szükséges napi vasbevitelt. Általánosságban pedig elmondható, hogy az állati eredetű élelmiszerekből könnyebben szívódik fel a vas, mint a növényekből. Bizonyos élethelyzetek, egészségi állapotok mellett azonban jóval magasabb a szervezet vasigénye, ezért ilyenkor a vasban gazdag étrend mellett már szükség lehet gyógyszeres vaspótlásra is. Ha pedig már kialakult a hiány, azt pusztán megfelelő táplálkozással nem lehet helyrehozni. Ennek az egyik oka, hogy a táplálékkal bevitt vasnak csak a töredékét, jó esetben 10 százalékát tudja felvenni a szervezet, azaz a normál állapotban szükséges napi 1-2 milligramm vas pótlásához 15-20 milligramm vas bevitelére is szükség lehet.

Ami lassan fogyott el, az lassan is pótolható vissza

A vashiányra sok esetben egyszerű laborvizsgálattal derül fény, ezért bármilyen gyanúra okot adó panasszal érdemes orvoshoz fordulni, illetve rendszeresen ellenőriztetni a vérképünket. Komolyabb hiányállapot esetén igazoltan hatásos, magas vastartalmú gyógyszerre lehet szükségünk. A vasraktárak kiürülése lassú folyamat, így a vaspótlás is időigényes, ezért keressünk olyan készítményt, amelynek szedése számunkra a lehető legkényelmesebb.

Forrás: Phytotec Hungária Bt.
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához