Ezeket látta már?

Hirdetés

Itt az influenzaszezon: támogassuk immunrendszerünket probiotikumokkal!

Influenza - immunerősítés

Az immunrendszer nagyjából 70%-a a bélben található, ezért is a bélrendszer a szervezet első védelmi vonala a bejutott kórokozókkal szemben, vagyis a probiotikus baktériumtörzsek védik a bélfalban lévő immunsejteket a gyulladásos reakciók elindításától. Ha tehát felborul a bélflóra egyensúlya (vagyis kialakul a diszbiózis), vagy begyullad a bélfal, akkor értelemszerűen az immunrendszer működése is romlik.

Az immunrendszer támogatása egész évben fontos, hiszen szezonális allergiák, vírusok, baktériumok folyamatosan érik a szervezetet. Rendkívül fontos tehát, hogy a bélflóra állapota megfelelő legyen, azaz a probiotikus baktériumok aránya jó legyen.

A probiotikumok tulajdonképpen élő mikroorganizmusok (jellemzően baktériumok), amelyek a szervezetben megtalálhatóak, és számos élelmiszer is tartalmazza őket. Élelmiszerek közül a fermentált élelmiszerek azok, amelyeket célszerű rendszeresen fogyasztani, hiszen ezek támogatják a bélflóra egyensúlyát. A probiotikumok hatását nagyban segítik a prebiotikumok, amik a jó baktériumok kolóniaképzésében és a gyors szaporodásában játszanak szerepet.

A probiotikumok tehát azok a baktériumok, amelyek az egészséges állapot fenntartásához nélkülözhetetlenek, és a kórokozókat (patogéneket) kiszorítják a szervezetből. Néhány probiotikus törzsről már bizonyították, hogy hasmenés, fekélyes bélgyulladás, vagy fogágybetegségek is esetén is terápiás hatással bírnak. Egyéb előnyeiket bizonyítandó, folyamatosan végeznek kutatásokat világszerte.

Kutatási eredmények

Arra vonatkozóan, hogy a probiotikumok támogatják az immunrendszer működését, még nincs egyértelmű tudományos bizonyíték, viszont az eredmények igenis biztatóak. A Nutrients szaklapban publikáltak egy áttekintést a probiotikumok immunrendszerre gyakorolt hatásaival kapcsolatban. Kifejezetten a légúti megbetegedésekre fókuszáltak a kutatók. Arra az eredményre jutottak, hogy a probiotikumok rendszeres szedése összefüggésbe hozható az felső légúti betegségek enyhébb lefolyásával és a fertőzések kisebb arányával mind gyerekek, mind felnőttek esetén.

2021. augusztusában az Archives of Medical Research szaklapban publikáltak egy másik tanulmányt, amelyben arra jutottak, hogy a probiotikumok hatékonyan kiegészíthetik a koronavírus-fertőzés megelőzésére szedett gyógyszerek hatékonyságát.

Egyelőre azt még nem tisztázták, hogy pontosan mely törzsek és milyen dózisban fejtik ki a hatásukat, illetve azt, hogy univerzálisan működhetnek-e mindenkinél, hiszen az fontos, hogy a bélflóra összetétele és az étrend egyénenként változik.

Az viszont kiemelten fontos, hogy számos életmódbeli faktorral rontható az immunrendszer működése. Egy 2018-ban megjelent kutatásban bizonyították, hogy az alkohol, a cukor és a feldolgozott élelmiszerek túlzott fogyasztása gyulladásos reakciókat válthat ki, amelynek következtében krónikus betegséget, depresszió, rákos elváltozások, szív-érrendszeri betegségek, vagy Alzheimer-kór is kialakulhat.

Összességében elmondható, hogy az immunrendszerre jótékony hatással vannak a probiotikumok. Érdemes olyan készítményt keresni a patikákban, amik több baktérium törzset és prebiotikumot is tartalmaznak. Ilyen készítmény a Protexin Balance, ami 7 féle baktériumtörzset és prebiotikumot is tartalmaz. Mivel a bélflóránk összetétele a korral változik, ezért a kisgyermekek számára érdemes a Protexin Restore Baby gyógyhatású készítményt választani, mert az olyan baktérium törzset (Bifidobacterium infantis) is tartalmaz, ami az anyatejben is megtalálható.

Forrás: Vitaminkosár
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához