Ezeket látta már?

Hirdetés

Mik azok a pigmentfoltok és hogyan szabadulhatunk meg tőlük még nyár előtt?

2024.05.23.
Mik azok a pigmentfoltok és hogyan szabadulhatunk meg tőlük még nyár előtt?

Üde, egészséges, fiatalos – vélhetően mindenki ilyen bőrre vágyik, mégsem mindig olyan egyértelmű, hogy hogyan érhetjük el, tarthatjuk fenn ezt az állapotot. Az egyik leggyakrabban előforduló kihívást és egyben a legtöbb fejtörést a pigmentfoltok okozzák. Vajon mit érdemes tudni róluk mielőtt eltávolításukon gondolkodnánk? És hogyan nyerhetjük vissza foltmentes bőrünket?

A témában Dr. Polmann Erzsébet, az Oktogon Medical Center bőrgyógyász szakemberét kérdeztük

A bőr biológiájának megismerése közel sem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen roppant összetetten működik. Sőt, önmagában a mérete is a komplexitásáról árulkodik: egy átlagos ember testsúlyának közel 16%-át a bőre adja, ha kiterítenénk, több mint 1,5 négyzetméternyi területet foglalna el.

Bőrünk tehát a legnagyobb szervünk és feladatát sem lehetne aprónak titulálni: szabályozással, érzékeléssel, védelemmel kapcsolatos funkciókat is betölt, segít a körülményekhez való alkalmazkodásban, egyáltalán abban, hogy képesek legyünk a világban mozogni. Első számú ellenfelei a káros UV fények, amelyek a ráncok és pigmentfoltok közel 80%-áért felelősek (és itt a komolyabb bőrelváltozásokat még nem is említjük).

A pigmentfoltokról dióhéjban

Gyakori, makacs és zavaró bőrproblémaként szoktak jelentkezni a bőrön fellelhető barnás foltok, a pigmentfoltok. Rossz hír, hogy ha valaki egyelőre nem is érintett, ám sokat tartózkodik a napon, akkor bizonyos életkor felett szinte biztos, hogy jelentkeznek rajta barnás, sötét foltok.

Pigmentációs problémák egyébként akkor ütik fel a fejüket, amikor a szervezetünk túl sok melanint termel (ez egy speciális sejt, ami a bőrünk pigmentációjáért felel). Ez a különleges sejt képes elnyelni a káros UV-sugarakat, tehát gyakran száll harcba a bőr védelméért.

A melanin-termelődésünk sajnos felborulhat, illetve intenzívebbé válhat, ha gyulladás vagy irritáció éri a bőrünket, ha ingadoznak a hormonjaink, illetve akkor, ha tudatos fényvédelem nélkül tartózkodunk a napon.

Otthoni bőrápolás és szakmai segítségkérés

A mindennapos fényvédelemmel tehát már önmagában is sokat tehetünk, de vajon mi a teendő akkor, ha már megvan a baj, és a leghatékonyabb gyógymódot keressük?

Ha valaki makacs, zavaró pigmentfoltokkal küzd, természetesen kipróbálhat egy otthoni 3-4 hónapos kezelést az egyéni, tudatos bőrápolási rutinjával karöltve, amely olyan elemeket tartalmaz, mint például az AHA savak, retinoidok, C-vitamin, azelainsav, illetve az új generációs pigmentfolt elleni peptidek.

Az otthoni rutin azonban még a legkitartóbbak kedvét is szegheti, bőrproblémák esetén érdemes inkább mielőbb bőrgyógyász szakorvoshoz fordulni, aki szélesebb eszköztárral és sokrétű tapasztalattal segít a foltok elleni küzdelemben.

Ebben az eszköztárban előkelő helyen szerepelnek a lézeres bőrkezelések, amelyek a korszerű esztétikai orvoslás egyik legfejlettebb területét képviselik. Az orvosi lézerek széleskörű és célzott kezelési palettát biztosítanak, legyen szó bőrfiatalításról, bőrregenerálásról, aknék és hegek kezeléséről, szőrtelenítésről, valamint tetoválások, pigmentfoltok eltávolításáról.

Újra egységes és szép bőrrel

A bőr egységes megjelenését tehát lézeres bőrkezelésekkel lehet a leghatékonyabban és legbiztonságosabban elérni. Jó hír, hogy ezek a kezelések csupán minimális fájdalommal járnak vagy akár teljesen fájdalommentesek – legyen szó az arc, a nyak, az áll, a váll, a kezek, a mellkas vagy épp a hát pigmentfoltjainak kezeléséről. A gyógyulási idő természetesen az adott kezeléstől függ, ám legtöbbször a páciensek hamar visszatérhetnek hétköznapi teendőikhez.

Mik azok a pigmentfoltok és hogyan szabadulhatunk meg tőlük még nyár előtt?

A szelektív fototermolízisről és a pikoszekundumos technológiáról

Többféle csúcstechnológiás gép is rendelkezésre áll a biztonságos – és egyben önbizalmat visszaadó – kezelések kivitelezésére. Ilyen a ClearLight IPL és a PicoLO lézer.

Előbbi lényege abban rejlik, hogy szelektív fototermolízissel célzottan kezeli a bőrben lévő melanint. Ezáltal elhalványulnak a barnás, sötét elszíneződések, a környező szövetek viszont teljes biztonságban vannak.

Mik azok a pigmentfoltok és hogyan szabadulhatunk meg tőlük még nyár előtt?

Utóbbi pedig egy duál hullámhosszú pikoszekundumos orvosi lézer, ami a pigmentfoltokon túl más bőrelváltozások kezelésében is páratlanul hatékony segítséget nyújt. Ha valaki gyors és tartós eredményre vágyik, mindenképp érdemes feltérképezni a rövid és intenzív impulzusokkal működő pikoszekundumos technológia előnyeit.

A szakmai háttérinformációkat köszönjük dr. Polman Erzsébetnek, az Oktogon Medical Center magánklinika bőrkezelés-specialistájának.

Forrás: Praxis-H
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához