Közérdekű: a főváros öt helyet jelölt ki ételosztásra

Szépségápolás
2014. február 14. 10:09
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Öt helyszínt jelölt meg a fővárosi önkormányzat, ahol a karitatív szervezetek díjmentesen használhatják a közterületet ételosztásra. A helyszínek bővítését vizsgálják - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

Ismertette, hogy a Fővárosi Közgyűlés közterület-hasznosítási bizottsága által javasolt területeken idén minden nap, reggel 8 és este 6 óra között lehet ételosztást tartani.

Közérdekű: a főváros öt helyet jelölt ki ételosztásra

Közérdekű: a főváros öt helyet jelölt ki ételosztásra

Forrás: Napidoktor


Ilyen - fővárosi önkormányzati tulajdonú - területek:

  • az I. kerületben a Déli pályaudvar Krisztina körút felőli kijáratánál egy fedett rész,
  • a IV. kerületben az Árpád utca és a Szilágyi utca kereszteződése az újpesti felüljárónál,
  • a XIV. kerületben az Ajtósi Dürer utca felől a parkba vezető aszfaltos útszakasz,
  • a IX. kerületben a Soroksári út és a Máriássy utca találkozás a vasút mellett, valamint
  • a XI. kerületben a Budafoki út, Galváni út találkozásánál egy parkoló.

A fővárosi a területek bővítését vizsgálják.

Tarlós István szólt arról is, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi dolgozókat is foglalkoztat majd az ételosztások helyszínén, s segítenek a rászorulókat a rendszeres ellátó rendszerbe terelni.

Jelezte: a Fővárosi Közterület-fenntartó felkészült a takarításra, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság pedig a szabályok betartatására.

A főpolgármester kitért arra is, hogy részletes egyeztetéseket folytattak a kerületekkel is, s a XIII. kerületet leszámítva mindenhol megegyeztek a további helyszínekről. Bírálta, hogy miközben a kerület MSZP-s polgármesterétől "kioktató" levelet kapott arról, hogy a főváros el akarja rejteni az ételosztást a közterületekről, Tóth József arra hivatkozva utasította el a főváros által javasolt helyet, hogy az egy kiemelt presztízsű terület, aminek nyugalmát meg akarja őrizni.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# egészség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk