Stroke
Egy fontos felismerés: a stroke és alvási légzészavar kapcsolata
Kapcsolat az alvási apnoe és a stroke között? Az alvás közbeni légzéskimaradást már eddig is összefüggésbe hozták a stroke-kal, friss kutatások szerint azonban ez a rendellenesség akár úgynevezett csendes stroke-ot is okozhat, amikor mindenféle látható tünet nélkül pusztulnak el az agyszövetek. Egy másik vizsgálat során pedig azt mutatták ki a szakemberek, hogy a stroke előtti gyors memóriaromlás megnöveli a betegség halálos kimenetelének arányát.
Magyar orvosi bravúr a stroke kezelésben!
Bravúros beavatkozással, eddig Debrecenben először alkalmazott módszerrel távolították el egy bénult beteg agyából a vérrögöt a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) neurológiai klinikáján - tájékoztatta Fuxreiter Margit, a centrum stratégiai igazgatóhelyettese csütörtökön az MTI-t.
Agyi stimuláció segít a stroke betegeken
Az agy elektromos stimulálásával javítható a szélütöttek állapota! Reménykeltő a szélütésen átesett páciensek új terápiája, amelyben apró elektromos impulzusokkal stimulálják agyukat - idézte brit kutatók eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (www.telegraph.co.uk).
Megrövidíti az életet a mini-stroke!
Ausztrál kutatók kiszámították, hogy akik enyhe agyi érbetegséggel (úgynevezett mini stroke-kal) kerülnek kórházba, azoknak 20 százalékkal csökken az esélyük arra, hogy túlélik a következő kilenc évet.
Aki megváltozott a stroke után...
Még szexuális orientációjában is teljesen kicserélődött agyvérzése után egy brit férfi: heteróból homoszexuálissá vált.
Stroke: a halfogyasztás csökkenti a kockázatot!
A heti két-három alkalommal halat fogyasztók esetében valamivel kisebb az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik teljesen kihagyják étrendjükből vagy csupán kis mennyiségben esznek halhúst - derült ki egy átfogó elemzésből.
Jól hangzik: egymillióval kevesebb szívhalál...
Az Egyesült Államokban nyilvánosságra hoztak egy munkatervet, amelytől azt remélik, hogy a szív-és érbetegségek okozta halálozás öt év alatt egymillióval csökken. Az Egymillió szív program a társadalom minden részét és rétegét mozgósítja.
Tüdőrák és szélütés
A tüdőrákkal diagnosztizált embereknél nagyobb a szélütés kockázata - állapították meg tajvani kutatók.