„Csak a gördülő kő nem mohásodik” – tartja a mondás, utalva rá, hogy soha nem volna szabad leállnunk, ellustulnunk, elkényelmesednünk. Nincs ez másképpen a változókorú (kevésbé elegánsan: klimaxos) nők esetében sem!
A hüvelyszárazság problémáját a legtöbb nő még mindig a legszívesebben a szőnyeg alá söpörné. Pedig a panaszokat ajánlott mindenképpen kezelni, mert ha elhanyagoljuk, egyéb intim szövődmények alakulhatnak ki.
„Állandóan pisilnem kell és fáj a hasam, a vécén csillagokat látok, ráadásul úgy érzem, sosem ürül ki rendesen a hólyagom. Emellett kellemetlen szagú folyásom is lett, ami rettenetesen bosszant. Biztos vagyok benne, hogy nem csal meg a párom, de akkor mi lehet az oka ennek a sok idegesítő tünetnek?” – Éva története.
A mostani, vírusveszélyes időszakban az ember kétszer is meggondolja, hogy betegye-e a lábát egy orvosi rendelőbe, ahol sajnos van rá esély, hogy várakozás közben fertőző betegekkel kénytelen egy levegőt szívni. Szerencsére nem minden betegség igényel azonnali orvosi beavatkozást, hanem akár házilag is kikúrálható. Például a felfázás is kezelhető otthon, de csak ha időben cselekszünk!
Az intim együttlétet követő felfázásos tünetek meglehetősen sok nő életét keserítik meg. Számít ugyan az egyéni hajlam, viszont pár okos „praktikával” akár ki is védhető a hólyaghurutnak ez a formája.
A méhnyakrák megelőzésében a rendszeres szűrés mellett igen nagy szerepe van a HPV elleni oltásnak, friss tanulmányok szerint hatására az utóbbi időkben jelentősen visszaszorul a méhnyakrákos megbetegedések száma.
Bár az intimlézeres kezelés legismertebb alkalmazási területe a hüvelyszűkítés, más problémák ellen is sikerrel bevethető. Milyen bajok esetén érdemes megfontolni a kezelést? Kinek ajánlható az intim lézer?
Változókorban és az után nagyon sok nő mond le örökre a szexről, mert a kellemetlen hüvelyszárazság miatt nincs többé öröme a testi szerelemben. Pedig nem törvényszerű, hogy ez így legyen!