Mi a bárányhimlő?
Az ajánlott védőoltásokkal kapcsolatos szülői hozzállásra volt kíváncsi az a tudományos és gyakorlati szakemberekből álló team, amelyik Hajdú-Bihar megyében tavaly egy kérdőíves felméréssel szólította meg a szülőket. A felmérés eredményeiről az ÁNTSZ Kommunikációs Főosztálya adott tájékoztatást.
Döntött a kormány az új típusú influenza elleni vakcina beszerzéséről - jelentette be a kormányszóvivő szerdán Budapesten.
További 10 HPV törzstől véd a méhnyakrák-vakcina
Kezeléssel kapcsolatos tévhitek
"Összefogás a bárányhimlő ellen" néven országos programot indít az Egészséges Ifjúságért Alapítvány a bárányhimlős megbetegedések megelőzésére és a betegséggel kapcsolatos tévhitek eloszlatására. A program célja, hogy a gyermekek egészségét megóvják a bárányhimlőtől és annak szövődményeitől.
Ismerje meg az egzotikus országok két legfőbb egészségügyi veszélyforrását!
Az elmúlt évben az egzotikus országokba készülő utazók közel harmada afrikai úti célpontot választott magának. Ez nem meglepő, hiszen a „fekete” földrész mindenkinek az igényeit kielégíti: akik olcsón szeretnének pihenni vagy egy szafarira vágynak, azok általában Kenyába utaznak, ha valakinek a nyugalom, a türkizkék tenger és a korallzátonyok jelentik a legtöbbet, az Mauritius vagy Zanzibár szigetét választja, aki pedig a luxust szeretné élvezni, az a Seychelle-szigeteket látogatja meg. Afrika valóban egy más világ, amely elbűvöl egzotikus miliőjével, de amely egyben az egészségünket is komolyan veszélyeztetheti. Ezért is kell felkészülni az erre a kontinensre látogatóknak az itt előforduló betegségek megelőzésére is.