A 19. századig az európai orvosok tehetetlenek voltak a rendszeresen visszatérő járványok ellen.Az egyik ilyen gyakori járvány a himlő volt, amelyben a fertőzöttek 30%-a meghalt. Az orvosok hamar felismerték, hogy aki egyszer átvészelte a járványt, az egyéb himlőfertőzések ellen már immunis lett.Ezért volt a himlő az első betegség, ahol a beteget „tudatosan” fertőzték meg, hogy ezzel immunizálják a betegséggel szemben. Ismeretes, hogy ez a védekezési módszer már Krisztus előtt 200 évvel Indiában és Kínában elterjedt volt. Az ellenszert akkor még az orron keresztül jutatták be a szervezetbe.
A Magyar Infektológiai Szakmai Kollégium véleménye szerint a kormányzat által más megelőző és gyógyító tevékenységek rovására is promotált vakcina nem alkalmas a kiemelt rizikócsoportok állapotos nők, és kisgyermekek oltására. Ezért a szervezet közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a vakcina körül kialakult helyzetben fontos lenne a gyártó cégnek az EMEA-nál - az EU törzskönyvezési hatóságánál is engedélyeztetni az oltóanyagot.
Egy kísérleti szakaszban tartó oltás ígéretes lehet a drogfüggők, pontosabban a kokainisták kezelésében.
Az influenza a felső légutak vírusos fertőzése.
Nem alkalmas a H1N1 elleni magyar vakcinával a három év alatti gyerekek körében végzett vizsgálat az oltóanyag tesztelésére – idézi a Szent László Kórház oltási tanácsadóját az MR1. A Veszprémben végzett teszt tíz kisgyerekkel zajlik, a szakértő szerint ez nagyon kevés ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire biztonságos az Omninvest vakcinája az adott korcsoportban, ráadásul várhatóan nem elemzik, hatékony-e egyáltalán a hazai oltóanyag.
A terhes nők az átlagoshoz képest többszörös egészségügyi kockázatnak vannak kitéve, ha elkapják a H1N1-influenzát, az amerikai szülészek nagy része mégis vonakodik a beoltásuktól.
Az Egészségügyi Világszervezet közölte, hogy az antivirális gyógyszereket nem szabadna a sertésinfluenza megelőzésére használni, mivel a gyógyszerrezisztens esetek közel fele a fertőzés előtti gyógyszerhasználattal hozható összefüggésbe.
Megkapta a forgalomba hozatali engedélyt az új influenza vírusa ellen kifejlesztett magyar vakcina - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.