Hazánk több, mint 80%-a jódhiányos terület, azaz az itt élő emberek jellemzően jódhiánnyal küszködnek.
A világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével közel 100%-os pontosággal megállapítható már az első trimeszter során, kinél alakul ki terhességi cukorbetegség.
Tisztelt Orvosok! Létezhet-e a férfiaknál olyan szülés utáni depresszió, mint a nőknél?
Tanulmányok igazolják, hogy a férfiak esetében komoly gond lehet a fitoösztrogénekkel.
Hogy mindegy-e milyen folsavat szedünk a terhesség alatt, vagy éppen a felkészülési időszakban? Nagyon nem, mivel a mesterségesen bevitt folsavak jelentős részét az emberiség mintegy 50%-a nem, illetve csak nagyon minimálisan képes hasznosítani!
Álltalában ébredés vagy altatásnál jelentkezik de néha napközben is. Elkezd remegni a feje.
A kutatók érdekes eredményekre jutottak.
Igyekeztünk 4 olyan kérdésre kielégítő választ adni, amik a leggyakrabban előfordulnak az olyan pároknál, ahol a gyermekáldás egyelőre elmarad.