A világon elsőként azonosították lendületes kutatók egy, a várandós nők és magzataik életét veszélyeztető betegség korai kórfolyamatait. A terhességi toxémia korai diagnózia az anya és a születendő gyermek életét is megmentheti!
Most, hogy itt a strandszezon nem kifejezetten örülnek a kismamák. Az ő szervezetük, a keringésük ugyanis kétszeresen is terhelt, vagyis sokkal nehezebben viselik a kánikulát. Nem csoda, ha vízpartra, a habok kézé vágynak, ám ezt nem mindegy, hogyan is teszik meg!
A magas vérnyomás rendezését célzó gyógyszerek ma már nagyon jó hatásfokkal, biztonságosan működnek, van azonban néhány olyan kivétel, amelyet mindenképpen tekintetbe kell venni.
A meddőség bizony egyre és egyre több párt érint, nem csak hazánkban, hanem világszerte. Azonban sok esetben egy kis utánajárással fény deríthető egyes elváltozásokra, melyek gátolják a családalapítást. Mindemellett pedig maguk a párok is tehetnek azért, hogy a baba mielőbb megfoganhasson.
Édesanyaként nap mint nap számtalan kihívással kell szembenéznünk. A gyermeknevelés mellett a párkapcsolatunk és a háztartás is teljesértékű embert követel. Mindeközben viszont nem szabad megfeledkeznünk Önmagunkról.
A helytelen várandósság alatti táplálkozás és gyermekkori táplálás számos krónikus betegség előszobája lehet. Ma Magyarországon közel egymillió embert érint a cukorbetegség valamelyik fajtája. a betegek száma pedig évről évre rohamosan nő. A betegség megelőzéséhez napjainkban már lényegesen több információ áll rendelkezésre – legfontosabb a kockázati tényezők elkerülése, amelyben a fogantatástól számított első 1000 nap kulcsszerepet tölt be. Kutatások szerint ugyanis a magzati és kisgyermekkori egészséges táplálással többek között a diabétesz kockázata is csökkenthető.
A gyermekek megszületése után sokan küzdünk a felszedett kilók leadásával. Néhány szerencsés alkat kivételével, szinte mindenkinek tervbe van véve a régi forma visszanyerése. Ráadásul mind ismerjük az érzést, amikor pici baba, vagy több kis gyermek mellett a szabadidőnk körülbelül a nullával egyenlő és minden gondolatunk a gyermekeink körül forog. Nincs időnk semmire, de főleg magunkra nem tudunk értékelhető mennyiségű időt szakítani. Pedig mennyire szeretnénk, nem igaz?
Nagyon sokszor lehet olvasni az interneten különböző cikkekben, hogy mennyire ártalmas a stressz. Ráadásul a meddősége egyik összetevője is lehet. Miért is árt nekünk annyira a stressz? Miért nehezíti, vagy lehetetleníti el a családalapítást?