Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, például az egyes ételek bevezetésének időpontjával kapcsolatban is. A következőkben a hozzátáplálással kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdésekre keresünk válaszokat, szakértőnk segítségével.
Gyerekeket kérdezett az UNICEF jogaik érvényesüléséről. Az UNICEF magyar bizottsága által megkérdezett gyerekek többsége nem tapasztalja meg, hogy lennének jogai, és harmaduk gondolja úgy, hogy szüleiknek joguk van megütni őket. A magyar szervezet 2800 gyermek részvételével, az ENSZ gyermekjogi egyezményéhez kapcsolódó civil jelentés keretében végezte a vizsgálatot.
A rendezett körülmények között élő és rendszeresen családi körben étkező 10 év alatti gyerekeknek 50 százalékkal kisebb az esélyük az elhízásra egy magyar részvétellel végzett nemzetközi kutatás közelmúltban összesített eredményei szerint.
Megfelelő lépésekkel némileg csökkenthető a koraszülések száma? Nemzetközi orvoscsoportok szerint valamelyest csökkenthető az idő előtt megszülető babák száma, jóllehet az orvostudomány még mindig nagyon keveset tud arról, hogy mi váltja ki a koraszüléseket, és azok miként előzhetők meg.
Éljük túl a szerelmi bánatot! Hiába szeretnénk megóvni szemünk fényét az élet minden kínjától, mert előbb-utóbb mindenkit utolér például a szerelmi bánat...
A kövér kisbabák szülei gyakran abban bíznak, hogy majd a kicsi kinövi a dolgot, és idővel vékonyabb lesz. A legújabb kutatások szerint azonban a túlsúlyos babák többnyire később is azok maradnak.
Országos programot indít a közétkeztetés megújításáért az ÁNTSZ. Az eredetileg 2010-ben Békés megyében indított program eredményeiről és a kezdeményezés országos kiterjesztéséről kedden Budapesten tartottak programindító konferenciát.
Az egypetéjű ikrek között is lehetnek genetikai különbségek! Noha ugyanabból a megtermékenyített petesejtből származnak, mégis lehet genetikai különbség az egypetéjű ikrek között - derítette ki egy amerikai kutatás.