Hirdetés

A cukorbetegség 6 meglepő tünete

Ki gondolna arra, hogy csak mert néha zsibbad a lába vagy elveszti az egyensúlyát, az a cukorbetegség jele lehet? Márpedig ezek is lehetnek a már kialakult diabétesz tünetei.

A 2-es típusú cukorbetegség gyakran hosszú időn át rejtve marad, és csak már a súlyos szövődmények megjelenése után derül fény az állapotra. Pedig vannak tünetek, melyek jelezhetik a zavart, így érdemes ezekre nagy hangsúlyt fektetni. 

Mi okozza diabétesz esetén az idegkárosodást és a diabéteszes lábat?

A cukorbetegség egy olyan állapot, mely lappangva alakul ki, és gyakran megesik, hogy mikor a beteg szakemberhez kerül, már súlyos károkat okozott. Amennyiben a vércukor szintje tartósan magas, úgy az – többek között - könnyen súlyos idegkárosodást eredményezhet. Nem ritkán ez a szövődmény hívja fel a figyelmet a cukorbetegség fennállására. 
Az állapot ugyanis egyrészt károsítja az idegek anyagcseréjét, másrészt tönkreteszi az idegrostokat ellátó ereket, így csökken azok vérellátása, ezáltal kevesebb oxigénhez jutnak.

Mivel a 2-es típusú cukorbetegség lappangva alakul ki, sokszor a végtagok zsibbadása és érzéketlensége jelzi a zavart, ami már egy kialakult idegkárosodásra utal. Diabétesz esetén ez az idegkárosodás gyakran a lábat érinti, diabéteszes lábat okozva.


Cukorbetegség esetén a lábak rendszeres ellenőrzése minimum évente egyszer szükséges

Milyen egyéb jelei vannak a cukorbetegségnek?

Zsibbadás, érzékkiesés
Az egyik leggyakoribb tünete a lábak zsibbadása, aminek következtében az illető járás közben mintha nem érezné saját végtagjait. Ezen kívül felléphet bizsergés és égő érzés is, valamint sokan beszámolnak arról, mintha kesztyű/zokni lenne rajtuk.

Leejt tárgyakat
Idegkárosodásra utal, ha az illető néha áramütésszerű érzést érez, sőt, az is előfordulhat, hogy önkéntelenül leejti azokat a tárgyakat, amiket éppen a kezében tart. Természetesen ez az egészségeseknél is megeshet, ám ha rendszeresebbé válik, úgy az problémát jelezhet.

Elveszti az egyensúlyát
Az érzékkiesés és a zsibbadás gyakran bizonytalan járást és egyensúlyvesztést okoz, mivel az izomgyengeség a boka körüli területre is hatással lehet. Amennyiben ezt gyakran tapasztalja, érdemes vérvizsgálattal megbizonyosodni a vércukor szintjéről, valamint megvizsgáltatni a lábát diabeteszes láb irányában- mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa.

Furcsa alakú lábfej, kalapácsujj
A károsodott idegi funkciók nagy hatást gyakorolnak a járásra, és ez bizony a lábfej alakját is befolyásolhatja, mivel máshová rakódhat a súlypont. Éppen ezért szokatlan változásokat tapasztalhat a beteg a láb boltozatában. Az egyik leggyakoribb deformálódás a kalapácsujj, amikor az egyik lábujj (a nagy lábujjat kivéve) eldeformálódik.

Szeretne még többet megtudni a cukorbetegségről? Ide kattintva további hasznos cikkeket talál.

Sebek megjelenése
Ha valakinél idegi károsodás áll fenn, úgy előfordulhat, hogy egyszer csak megmagyarázhatatlan sebek, hólyagok jelennek meg lábon. Ennek oka gyakran az, hogy az illetőnél olyannyira csökken a fájdalomérzet, hogy nem veszi észre, ha megsérül. Ez nagyon veszélyes is lehet, egyrészt, mert a cukorbetegeknél rosszabb a sebgyógyulás, és megnő a fertőzésveszély, a fekély kialakulása, másrészt így könnyen súlyos sérüléseket is szenvedhet (pl. leforrázás, égési sebek)

Fokozott hőérzet
Bár a probléma okozhatja, hogy a beteg kevésbé érzékeli a meleget/hideget, ám az is előfordulhat, hogy túlságosan is érzékenyen reagál a szélsőségesebb hőmérsékletekre. Pl. egy meleg csésze teát forrónak érez, és szinte fájdalmas egy hidegebb kéz érintése. Emellett megeshet, hogy melegnek/hidegnek érzi a végtagjait különösebb ok nélkül.

Állítsa be vércukorszintjét, hogy elkerülhesse a nagyobb bajt
Amennyiben a fent említett tüneteket tapasztalja, fontos, hogy részt vegyen terheléses vércukor vizsgálaton, hogy kiderüljön, diabétesz áll-e a panaszok mögött. Hogy elkerülhesse a diabéteszes láb, az idegkárosodás súlyosbodását és a cukorbetegség egyéb súlyos szövődményeit, fontos, hogy megfelelően be legyenek állítva a vércukor értékei, hiszen más esetben akár fekélyhez, tartós mozgásképtelenséghez és amputációhoz is vezethet a probléma.

Hogy milyen mértékű a károsodás, azt a szakember speciális vizsgálatokkal, rendszeres tesztekkel ellenőrzi, és személyre szabott terápiát javasol, ami a vércukor beállításán kívül egyéb gyógyszeres kezelést foglal magában. Diabéteszes láb esetén mindez kiegészíthető speciális talpbetét viselésével, megfelelő lábápolással, esetleg sebész – és más szakemberek- közreműködésével, mézes sebkezeléssel és lökéshullám terápiával.

Forrás: Cukorbeteg Központ

További tartalmak cukorbetegség témában

További tartalmak sebkezelés témában

Aktuális hírek

Mi kell a teherbe eséshez?

Nagyon sok nő keseredik el azon, hogy egyszerűen nem sikerül természetes módon teherbe esnie. Próbálkoznak sok dologgal, amik közül jónéhány hatékony is, de először mindenképpen rendbe kell tenni...

Cukor helyett édesítőt: na de melyiket?

Az édesítőszerek elsősorban a cukorbetegek számára jelenthetnek alternatívát a cukor helyett az édes íz kiváltására, de a fogyókúrázóknak, egészséges életmódot folytatóknak is jó alterantíva az...

Ezek a férfi hormonzavar tünetei

Milyen tünetekből gyaníthatjuk, hogy férjünk, párunk hormonzavarban szenved? Az endokrinológus elmondja a legjellemzőbb férfi hormonzavar-tüneteket.

Az anyatej életmentő lehet a koraszülötteknek

Magyarországon évente nyolcezer csecsemő jön világra koraszülöttként. Ma már korszerű eszközök segítenek megteremteni a koraszülöttek fejlődéséhez szükséges körülményeket, azonban a 6 hónapig...

Ingyenes influenza elleni oltás járhat a pedagógusoknak

Más rizikócsoportok mellett az idei évtől ingyenesen kaphatnak influenza elleni védőoltást a pedagógusok is. Kinek javasolják még az ingyenes védőoltást? Mutatjuk!

Feketelistára kerültek népszerű gyulladáscsökkentők

 Franciaországban 62 db, vény nélkül kapható gyulladáscsökkentő, megfázásra használható gyógyszert vizsgáltak meg. Majd a fele, közülük 28 db nem ment át a rostán - sőt ezeket inkább kerülni kell...

további cikkek >>