A hőgutának van enyhébb és súlyosabb változata. Az enyhe fajtája gyakran előfordul nyaralók körében és nem tekinthető komoly betegségnek. Szükség van azonban arra, hogy ilyen gyenge formájában is kezeljék, nehogy komolyabbá váljon. A hőguta komolyabb fajtája a napmérgezés, nem gyakori, és általában hosszútávfutóknál, illetve olyan embereknél fordul elő, akik megerőltető munkát vagy testmozgást végeznek nagyon meleg környezetben. Ilyenkor életveszélyes és azonnali kezelést igényel.
A nem szándékos mérgezések majdnem mindig a gyerekeket érintik. A legtöbb esetben a balesetből ép bőrrel kerülnek ki az elszenvedők. Néha azonban súlyos mérgezési tünetek, sőt még haláleset is előfordulhat. Felnőttkorban öngyilkossági szándékkal elkövetett gyógyszeres mérgezés fordul elő legtöbbször.
Bizonyos nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy mindössze a családok negyedénél található meg minden szükséges kisebb sérülések ellátásához az elsősegély szekrényben.
A gyermekek vannak leginkább veszélyben
Bevált gyakorlat, hogy a 9 kiló elérésekor (átlagban 8 hónapos korban) menetirányba néző ülésbe ültetik a kicsiket, azonban a bizonyítékok szerint négy éves korig biztonságosabb a hátrafelé néző gyerekülés.
Bár a felnőttek egy része megszokta az öv viseletét, ami kötelező a világ nagy részén, sokan mégis kevésbé józan szemléletet mutatnak, amint a gyermekekről van szó. Fontos tudni, hogy azért, mert gyermekeink a kocsi hátsó részében utaznak, nincsenek nagyobb biztonságban, és balesetek rövid távon, alacsony sebesség mellett, még a legfigyelmesebb vezetővel is előfordulhatnak.
Az utolsó búvárkodásnak legalább 24 órával meg kell előznie a hazarepülést.
Az otthoni vízbefulladás megelőzése