Annak érdekében, hogy valóban felhőtlen legyen a nyaralás, nem árt pár előkészületről gondoskodnunk.
Pár percre rá vízzel lezuhanyoztattam a lábam, majd Bepanthen+ krémmel bekentem és sebtapaszt tettem rá.
A magas motorháztetejű autók vezetői nem látják maguk előtt még a kilencéves gyerekeket sem - állítja egy új tanulmány.
Több szemtanú is a sérült férfi segítségére sietett, köztük egy szabadnapos mentős is. Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán tette közé az alábbi történetet:
Minden igyekezetükkel próbáltak segíteni a tűzoltók: a sínek közé eső embert csak speciális akció keretében tudtak kimenekíteni.
Az ostorcsapás effektus olyan mechanikai sérülés, amely általában autóbalesetek következtében alakul ki, a fej és a nyak hirtelen előre-hátra mozdulásának az eredményeként.
A kontaktusképtelenné váló férfit éppen arra járőröző rendőrök vették észre, és habozás nélkül a segítségére siettek.
Van az úgy, hogy az ember csak el akar kapni egy vázát, amit egy billegő asztalon felejtett, és mire észbe kap, már ott ül a sürgősségin, miközben egy orvos a röntgenfelvétel fölé hajolva azt mondja: „Ez bizony izomszakadás.”