A memórián is javíthat a szürkehályogműtét

Betegségek
2014. július 16. 11:22
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A memórián is javíthat a szürkehályogműtét, nem csak a beteg látásán - állapította meg egy új amerikai kutatás. A demenciától és szürkehályogtól szenvedő páciensek vizsgálata során azt találták, hogy akiket a szembetegség miatt megoperáltak, azoknál csökkent a mentális leépülés is, javult a kedélyük és a koncentrációjuk azokhoz képest, akiknél a beavatkozást nem végezték el - írta a The Daily Telegraph online kiadása.

A szakértők szerint azért volt fontos a kutatás, mert a demens betegeknek gyakran nem is ajánlják a szürkehályogműtétet, mivel úgy vélik, nem sokat segítene rajtuk.

A memórián is javíthat a szürkehályogműtét

A memórián is javíthat a szürkehályogműtét

Forrás: MTI


A Case Western Reserve Egyetem vizsgálatában 28 beteg vett részt, az eredményeket az Alzheimer Szövetség Koppenhágában tartott nemzetközi konferenciáján mutatták be vasárnap.

"Ugyan a kutatás kis létszámmal történt, így meg kell ismételni nagyobb léptékben, mégis megmutatta, milyen fontos változtatni az eddigi gyakorlaton, hiszen a műtét javíthat a demens betegek életminőségén" - mondta Doug Brown, a brit Alzheimer Társaság kutatási és fejlesztési igazgatója.

A konferencián egy másik kutatás eredményeit is prezentálták. Ezek szerint egyszerű látásvizsgálattal már nagyon korai stádiumban kimutatható az Alzheimer-kór. Az ausztrál és amerikai kutatók szerint már akkor azonosítani lehet a betegséget, amikor a páciens még egyetlen tünetet sem tapasztal, és ez segítene hatékony kezeléseket kidolgozni.

Más kutatások szerint a romló szaglás is előre jelezheti a demenciát. Az amerikai Harvard Egyetem Orvosi Karának tudósai azt találták, hogy a gyengébb szaglású résztvevőknél a memóriával kapcsolatos két agyi kulcsterület tömege kisebb volt. A New York-i Columbia Egyetem kutatói azt fedezték fel, hogy akik a szaglási teszteken gyengébb eredményeket értek el, azok között gyakoribb volt a demencia.

(http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/10964504/Cataract-surgery-can-help-the-memory.html)

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# egészség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk