Ezeket látta már?

Beküldött fénykép alapján azonosítja a bőrbetegségeket egy alkalmazás a Semmelweis Egyetemen

melanóma, bőrdaganat, bőrbetegség, Semmelweis Egyetem

A szolgáltatást március 24-től az érvényes biztosítási jogviszonnyal rendelkezők ingyenesen vehetik igénybe.

Nemcsak a bőrdaganatok különböző típusait, de például a fertőzések és autoimmun betegségek miatt kialakuló bőrelváltozásokat is felismeri az a mesterséges intelligencia alapú technológia, amelyet idén januártól kezdtek tesztelni az egyetemen – első lépésben a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán elérhető nagy mennyiségű archív fotóállományon - olvasható a semmelweis.hu-n.

Így kapja meg a beteg a diagnózist

"Az eszköz a páciens által beküldött kép, valamint a mellékelt klinikai adatok alapján 700 féle bőrbetegséget, vagyis az ismert bőrgyógyászati problémák jelentős részét tudja azonosítani. A mesterséges intelligencia által felállított diagnózist minden esetben bőrgyógyász szakorvos hagyja jóvá, ugyanakkor a szoftver priorizálja a bejövő eseteket, megadja a differenciál diagnózist, és egy egyszerűen kezelhető felületen teszi a szakember elé" – magyarázta Kovács Máté, az OGYÉI nyilvántartási számmal rendelkező AIP Derm szoftvert kifejlesztő AIP Medical Holding Zrt. társalapítója.

"Miután a szakorvos jóváhagyja a diagnózist, többféle kimenet lehetséges: az applikáción keresztül a beteg azt az információt kapja, hogy nincs teendője az elváltozás miatt, a szakvélemény mellett receptet kap elektronikusan, vagy javaslatot vény nélküli gyógyszerre, továbbá személyes konzultációra a területileg illetékes szakrendelésre irányítják. A szakterületen legmodernebbnek számító technológia segítségével gyorsan és egyszerűen lehet kiszűrni a sürgős ellátást igénylő betegeket, több bejövő pácienst lehet sokkal kevesebb erőforrással ellátni, így rövidül a várakozás és a diagnózis megállapításának az ideje is" – emelte ki Kovács Máté.

Az alkalmazás mögött lévő, többségében az Egyesült Államokban fejlesztett adatbázis több mint 2 millió felvételt tartalmaz különböző bőrelváltozásokról, ezek közül 300 ezer kép esetében minden részletes adat (életkor, nem, az elváltozás testen való elhelyezkedése) ismert. A mesterséges intelligencia ezek alapján ismeri fel, hogy mit „lát” a beküldött képen. A céggel kötött együttműködési megállapodás keretében a világon elsőként a Semmelweis Egyetemen alkalmazzák majd ezt a rendszert.

"Az új rendszerrel a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán korábban elérhető teledermatológiai szolgáltatás szintet lép és jelentősen eredményesebbé válik, hiszen az alkalmazás, vagyis a mesterséges intelligencia tesz javaslatot a lehetséges diagnózisra, az orvos feladata ennek igazolása, szükség esetén módosítása" – tette hozzá dr. Poór Adrienn, a klinika egyetemi adjunktusa, hozzátéve, hogy naponta a tervek szerint 2-3 orvos vesz majd részt ebben a folyamatban.

Ingyenesen lehet igénybe venni

A szolgáltatást március 24-től az érvényes biztosítási jogviszonnyal rendelkezők az egész ország területéről ingyenesen vehetik igénybe a rendszerbe történő regisztrációt és a képek feltöltését követően. A szakemberek pedig ez alapján fognak a lehető leghamarabb visszajelezni a beküldött esetek számától, súlyosságától, a beküldés időpontjától és az ellátó kapacitástól függően.

Kamerával szúrja ki a bőrrák korai tüneteit ez a mesterséges intelligencia - olvasson tovább

Ha a diagnózis alapján a receptfelíráson túl személyes konzultációra is szükség van, a klinikához tartozó betegek időpontot kaphatnak a szakrendelésre, míg a többi érintettet a területileg illetékes ellátóhelyre irányítják.

A fejlesztés azért is fontos, mert Magyarországon az elmúlt 15 évben másfélszeresére nőtt a melanómák kóros átalakulásának száma. A melanóma a legveszélyesebb bőrdaganat. Festékes anyajegyekből képes kóros irányba átalakulni, például az erős ultraibolya-sugárzás hatására és attól függetlenül is, s rettentően gyorsan terjed a testben a nyirokrendszeren keresztül. Ha a melanómasejt bekerül az egész testet behálózó nyirokkeringésbe, akkor gyorsan áttéteket okozhat.

Forrás: semmelweis.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához