Ezeket látta már?

Bőrkeményedés, tyúkszem a talpon - ilyen, amikor cukorbetegség okozza az elváltozást

szemölcs, tyúkszem

Sokan észre sem veszik, pedig nagyon is fontos intő jele a diabétesznek.

A cukorbetegség sajnos igen sok szövődményt vonhat maga után, hiszen a tartósan magas glükózszint az egész szervezetre komoly hatással van. Ilyen például a diabétesz neuropátia, mely az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek zavarát jelenti. A probléma egyik jellemző tünete a fájdalom, később a csökkent érzékelés, érzékkiesés, bizsergés, hangyamászásszerű érzés, zsibbadás.

Akár amputációhoz is vezethet

Bár a diabétesszel küzdők számára a betegség nem ismeretlen, ennek ellenére sokan nem tulajdonítanak annak nagy jelentőséget, ha úgy szereztek sérülést, hogy nem is tűnt fel nekik, azaz érzéketlenek voltak a sérüléssel kapcsolatban. Pedig már az első panaszok megjelenésekor érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis kezeletlen esetben akár fekélyhez, illetve diabétesz lábhoz is vezethet a zavar. Ez utóbbi a diabétesz komplex szövődményei miatt alakul ki, és rossz esetben akár az adott végtag amputálását vonhatja maga után.

Diabéteszes láb tünetei

  • csökkent fájdalomérzés
  • csökkent hőérzet
  • láb kiszárazása, hámlása
  • nehezen gyógyuló sebek
  • láb ízületei deformálódnak
  • bőrkeményedés/tyúkszem
  • bizonytalan járás

Ilyen vizsgálatokra számítson

Amennyiben azt tapasztalja, hogy érzéketlen a sérüléseire, úgy nagyon fontos, hogy mihamarabb forduljon orvoshoz! A vizsgálat során a lábak alapos átnézése történik, sebek, elváltozások után kutatva (ezt a betegnek otthon is rendszeresen el kell végeznie!), majd különböző tesztek segítségével ellenőrzésre kerül többek között a reflex, a verejték elválasztás, a vibrációérzet, a tapintó funkciók, a perifériás pulzus, valamint a hőérzet is - mondja Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Amennyiben bebizonyosodik az állapot megléte, úgy megfelelő terápiával elkerülhető a betegség romlása. Ennek keretein belül a legfontosabb a vércukorszint beállítása, a fájdalomcsillapítás, speciális cipő, talpbetét viselése, hidratálás, valamint a rendszeres otthoni önellenőrzés. Amennyiben már fekély is kialakult, úgy csakis komplex terápia vezethet eredményre, sebész, diabetológus, dietetikus, angiológus ortopéd orvos, bőrgyógyász bevonásával.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ez a prediabétesz 7 tünete, az alvászavar az egyik

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Cukorbetegség

Forrás: Cukorbetegközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához