Pszichológus szerint ezt az 5 mondatot jobb kerülni, amikor a gyerekével beszél

Egy gyerek számára nemcsak az számít, hogy mi történik vele, hanem az is, hogyan reagálnak a körülötte lévő felnőttek az érzéseire. Egy sírás, egy félelem vagy egy kisebbnek tűnő kudarc a szülő szemével nézve talán gyorsan megoldható helyzet, a gyermek számára azonban abban a pillanatban nagyon is valódi és fontos élmény lehet.

Dr. Amanda Gummer pszichológus szerint ezért érdemes különösen odafigyelni arra, milyen mondatokkal próbáljuk megnyugtatni vagy helyreigazítani a gyerekeket. Vannak ugyanis olyan gyakran használt kifejezések, amelyek jó szándékból hangzanak el, mégis azt az érzést kelthetik a gyermekben, hogy amit érez, az nem helyénvaló, nem fontos, vagy jobb lenne elhallgatnia.

A szakértő szerint érdemes időnként egyszerű próbát tenni: gondolja végig, Ön hogyan érezné magát, ha egy nehéz pillanatban valaki ugyanezekkel a szavakkal válaszolna Önnek.

„Ne sírj!”

Kevés olyan mondat van, amely annyira automatikusan elhangzik egy síró gyerek mellett, mint a „ne sírj”. A szülő természetesen legtöbbször vigasztalni szeretne. A gyermek azonban egészen másként is értelmezheti ezt: úgy érezheti, hogy jobb lenne elfojtania azt, amit éppen átél.

Dr. Gummer szerint a sírás természetes érzelmi reakció, ezért nem az a cél, hogy a gyerek mindenáron visszatartsa a könnyeit. Fontosabb, hogy azt tapasztalja: a szomorúságát, csalódottságát vagy fájdalmát is elfogadják.

Ha a gyerek azt érzi, hogy bizonyos érzelmeket nem szabad kimutatnia, könnyen arra következtethet, hogy az érzéseivel van valami baj. Sokkal támogatóbb lehet, ha a szülő először megpróbálja megérteni, mi váltotta ki a sírást, és jelzi, hogy ott van mellette.

A lényeg tehát nem az, hogy minden helyzetet azonnal megoldjunk, hanem hogy a gyermek ne maradjon egyedül azzal, amit érez.

„Látod, ugye megmondtam”

Amikor egy gyerek hibázik, könnyen előkerülhet az a mondat, amelyet valószínűleg szinte minden felnőtt hallott már életében: „Ugye megmondtam?”

A kijelentés mögött sokszor valódi szülői frusztráció áll. A felnőtt előre figyelmeztetett valamire, a gyermek mégis máshogy döntött, majd bekövetkezett az, amitől tartottak. A szakértő szerint azonban ilyenkor különösen fontos, hogyan reagál a szülő.

A hibáztatás vagy a megszégyenítés ugyanis tovább fokozhatja a gyermek kellemetlen érzéseit. Valószínűleg már önmagában a kudarc vagy a rossz döntés következménye sem esik neki jól. Ha erre még azt is megtapasztalja, hogy a szülő számonkéri, később kevésbé lehet hajlandó elmondani, ha hibázott vagy bajba került.

A bizalom szempontjából ezért nem az a legfontosabb, hogy a felnőtt bizonyítsa: igaza volt. Sokkal többet jelenthet, ha a gyermek azt érzi, hogy egy rossz döntés után is fordulhat a szülőhöz.

„Ne félj!”

Első hallásra talán ez tűnik a legártatlanabb mondatnak. Hiszen aki azt mondja egy gyereknek, hogy „ne félj”, rendszerint megnyugtatni szeretné. Csakhogy a félelem nem szűnik meg attól, hogy valaki felszólít bennünket erre.

Ami egy felnőtt számára jelentéktelen vagy teljesen veszélytelen dolognak tűnik, az egy gyermek számára nagyon is ijesztő lehet. A szakértő szerint ezért a félelmet nem érdemes lekicsinyelni vagy érvényteleníteni.

Ha a gyermek azt hallja, hogy nincs oka félni, miközben ő mégis fél, könnyen azt érezheti, hogy a felnőtt nem érti meg őt. Sokkal fontosabb annak elismerése, hogy a félelem valóban jelen van, még akkor is, ha a szülő kívülről nézve nem lát valódi veszélyt.

A támogató reakció ilyenkor elsősorban biztonságot ad. A gyermeknek nem feltétlenül arra van szüksége, hogy bebizonyítsák neki: nincs mitől tartania, hanem arra, hogy érezze, nincs egyedül azzal, amit átél.

„Semmi különös nincs benne”

Egy elveszett játék, egy vita egy baráttal vagy egy kellemetlen élmény a felnőttek világából nézve apróságnak tűnhet. A gyerek számára azonban ugyanaz az esemény sokkal nagyobb jelentőséggel bírhat.

Éppen ezért problémás lehet, amikor egy felnőtt azzal próbálja lezárni a helyzetet, hogy „nem nagy ügy”, vagy „semmi különös nincs benne”.

Dr. Gummer szerint az ilyen reakció azt közvetítheti, hogy a gyermek problémája nem elég fontos ahhoz, hogy foglalkozzanak vele. Ettől félreértettnek vagy elutasítottnak érezheti magát.

Nem szükséges ugyanakkor egyetérteni minden reakciójával ahhoz, hogy komolyan vegyük. Elég lehet, ha a szülő meghallgatja, miért fontos számára az adott helyzet, és lehetőséget ad neki arra, hogy beszéljen róla.

Ezzel nem a probléma nagyságát ismerjük el, hanem azt, hogy a gyermek érzései számítanak.

„Légy boldog!”

A „légy boldog” vagy „vidulj fel” típusú mondatok szintén jó szándékból születnek. A szülő természetesen azt szeretné, ha gyermeke jól érezné magát, és minél hamarabb túljutna a rossz érzéseken.

A pszichológus szerint azonban ez azt az üzenetet is közvetítheti, hogy a szomorúság, a csalódottság vagy más kellemetlen érzelmek valamiképpen nem elfogadhatók.

Pedig egy gyermeknek nemcsak azt kell megtanulnia, hogyan legyen vidám. Azt is meg kell tapasztalnia, hogy különböző érzelmei lehetnek, és ezeket nem szükséges elrejtenie mások kedvéért.

Ha azt érzi, hogy csak akkor felel meg a környezetének, amikor jókedvű, idővel vonakodhat megmutatni a nehezebb érzéseit. A szakértő szerint ezért fontosabb azt közvetíteni számára, hogy a szomorúságnak, a félelemnek vagy a csalódásnak is lehet helye.

Nem a tökéletes mondat a legfontosabb

A felsorolt példák közös pontja, hogy valamennyi megpróbálja valamilyen módon megszüntetni, kijavítani vagy kisebbíteni azt, amit a gyermek éppen érez. A szakértő szemlélete szerint ennél fontosabb lehet az elfogadás és a meghallgatás.

A bizalmon alapuló szülő-gyerek kapcsolat ugyanis akkor tud erősödni, ha a gyermek nemcsak a jó élményeivel mer odafordulni a szülőhöz. Ugyanilyen fontos, hogy akkor is beszélhessen, amikor fél, sír, szorong, hibázott, csalódott vagy számára nehéz helyzettel találkozott.

A felnőttnek nem kell minden problémát azonnal megoldania. Sok esetben már az is sokat jelenthet, ha a gyermek azt tapasztalja: amit érez, azt elmondhatja, és közben nem szégyenítik meg, nem bagatellizálják, valamint nem várják el tőle, hogy egyik pillanatról a másikra másképp érezzen.

Mit mondjon helyette a szülő?

Nem mindig könnyű jó mondatot találni akkor, amikor a gyerek sír, fél vagy csalódott. Sokszor azonban már az is elég, ha a szülő nem akarja azonnal megszüntetni az érzést, hanem jelzi, hogy észrevette és komolyan veszi azt. A „ne sírj” helyett például mondhatja azt, hogy „látom, hogy ez most nagyon rosszul esik”, a „ne félj” helyett pedig azt, hogy „értem, hogy ez ijesztő neked”.

A cél nem az, hogy minden helyzetre legyen egy tökéletes mondat. Sokkal fontosabb, hogy a gyermek azt érezze: beszélhet arról, ami benne zajlik. Egy rövid kérdés, például hogy „mi bánt most a legjobban?”, gyakran többet segíthet, mint az, ha a felnőtt rögtön tanácsot ad vagy megpróbálja jobb kedvre deríteni.

Mi történik, ha mégis kicsúszik valamelyik mondat?

Egyetlen rosszul megválasztott mondat miatt nem kell azt éreznie a szülőnek, hogy mindent elrontott. Feszültebb helyzetekben bárkivel előfordulhat, hogy türelmetlenebbül reagál, vagy olyasmit mond, amit később már másképp fogalmazna meg.

Ilyenkor sokat számíthat, ha a szülő visszatér a helyzetre. Mondhatja például azt, hogy „az előbb nem jól reagáltam” vagy „szeretném jobban megérteni, mi történt veled”. Ezzel a gyermek azt is megtapasztalhatja, hogy a felnőttek sem hibátlanok, és egy rosszul sikerült beszélgetést később is lehet javítani. A kapcsolat szempontjából nem az a döntő, hogy soha ne hibázzunk, hanem hogy képesek legyünk újra kapcsolódni egymáshoz.

Az érzések elfogadása nem jelenti azt, hogy mindent szabad

Fontos különbség van aközött, hogy egy szülő elfogadja a gyermek érzéseit, és aközött, hogy minden viselkedést megenged neki. Egy gyerek lehet dühös, csalódott vagy féltékeny, de ez nem jelenti azt, hogy közben bárkit megüthet, tárgyakat dobálhat vagy bántóan beszélhet másokkal.

A szülő egyszerre ismerheti el az érzést és szabhat határt. Például mondhatja azt: „látom, hogy nagyon mérges vagy, de ütni nem szabad”. Így a gyermek nem azt tanulja meg, hogy bizonyos érzelmek tiltottak, hanem azt, hogy az érzései rendben vannak, a viselkedésének azonban vannak határai.

Ez a különbség azért is fontos, mert a gyermek idővel így tanulhatja meg, hogyan fejezze ki a nehéz érzéseit anélkül, hogy közben másokat vagy saját magát bántaná.

Figyelmébe ajánljuk

Rideg szülők: 5 jellemvonás, ami elárulja, ha valakit érzelemmentesen neveltek

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!