Ezeket látta már?

Mozgással a cukorbetegség ellen

2009.01.01. Módosítva: 2015.11.04.

A Diabetes Care folyóiratban közölt vizsgálatban a megkérdezett cukorbeteg felnőttek mindössze 39 százaléka állította, hogy rendszeresen végez testedzést.

Mozgással a cukorbetegség ellen

A Diabetes Care folyóiratban közölt vizsgálatban a megkérdezett cukorbeteg felnőttek mindössze 39 százaléka állította, hogy rendszeresen végez testedzést. Egészséges társaik közt ez az arány 58 százalékos volt.

Mozgással a cukorbetegség ellen

A University of Colorado Health Sciences Center által készült felmérésből az is kiderül, hogy a 2-es típusú cukorbetegség rizikófaktorainak növekedésével egyenes arányban csökkent a résztvevők fizikai aktivitása.

A betegség kockázati tényezői közé tartoznak a túlsúly, az ülőmunka, mozgásszegény életmód, a magas vérnyomás, a terhesség során mért magasabb vércukorérték, a diabétesz családon belüli előfordulása és a 40 év feletti életkor is.

Tanulmányok sora igazolja a mozgás jótékony hatását mind a betegség kockázatának fokozottan kitett, mind pedig a már diabéteszes páciensek esetében. A fokozatos, mérsékelt testsúlycsökkenéssel és megfelelő étrenddel párosuló rendszeres aktivitás egyaránt kiváló ellenszer és kezelési mód cukorbetegség esetén.

Az American Diabetes Association ajánlása szerint heti 5 alkalommal, napi 30 perces aerob jellegű edzéssel biztosíthatjuk egészségünk javulását. A betegség kockázatának fokozottan kitett egyének állapotuktól függően emelhetik is a mozgás mennyiségét.

Egy 2003-as vizsgálat adatai alapján a 2-es típusú cukorbetegség veszélyének fokozottan kitett egyének fizikai aktivitása jóval alacsonyabb volt, mint kevesebb rizikófaktorral rendelkező társaiknak. A betegek kevesebb, mint 40 százaléka végzett rendszeres testedzést.

A vizsgálatokat öszegezve látható, hogy a 2-es típusú diabétesz elkerülésének, a meglévő betegség kezelésének elengedhetetlen feltétele a rendszeres testmozgás gyakorlása. Az elhízás hazánkban népbetegség. Szemlélet- és életmódváltás nélkül a cukorbetegség fokozott megjelenésével kell számolnunk. A helyes életmódra történő nevelés pedig már kisgyermekkorban, a családon belül kezdődik.

www.allergiakozpont.hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához