Ezeket látta már?

Mellrák vakcina: hihetetlen, de megtanítja a szervezetet a tumor elleni küzdelemre

mellrák, emlőrák, daganat, rákbetegség

A vakcina ugyancsak reményteljes: felhasználhatónak tartják majd az agresszív rákos megbetegedések túlélőinek remissziójában, vagy a betegség teljes megelőzésére is.

Túljutott a klinikai vizsgálatok első szakaszán egy kísérleti vakcina, amely célja, hogy megtanítsa a szervezetet a mellrák elleni küzdelemre. A kutatók szerint az egyéb ráktípusok elleni oltások hamarabb eljuthatnak a nyilvánossághoz, mint gondolná.

Az emlőrák elleni védőoltás a Washingtoni Egyetem Orvostudományi Karától származik, ahol a tudósok különféle rákos megbetegedések kísérleti kezelésén dolgoznak . A csapatot a közelmúltban elismerték a 2023-as Gizmodo Science Fair- en.

Nora Disis vezető kutató, az UW Cancer Vaccine Institute igazgatója elmondta a Gizmodónak, hogy a következő öt éven belül várhatóan elérhető lesz egy terápiás rákvakcina a betegek számára.

"Célunk a rák meggyógyítása, egy-egy oltóanyaggal" - mondta.

A vakcina a a vártnál tovább, a legtöbb nőnél 10 évvel javította a túlélési esélyeket

Az 1. fázisú biztonsági vizsgálatban 66 előrehaladott stádiumú emlőrákos nő kapott különböző dózisokat a kísérleti vakcinából. Valamennyi érintett korábban részesült rákkezelésben, így a betegség vagy leállt, vagy remisszióba lépett, viszont mindegyiküknél nagy volt a rák újbóli megjelenésének kockázata.

A vakcinát úgy tervezték, hogy immunválaszt váltson ki egy bizonyos típusú fehérjére, az úgynevezett HER2-re, amely az emlőrákok körülbelül 30%-ához kapcsolódik. A fehérje számos sejttípuson megtalálható, de egyes agresszív emlőráksejtek akár százszor több HER2-t termelnek a normál sejtekhez képest.

Míg a HER2-pozitív emlőrák nagyobb valószínűséggel kiújul a kezelés után , az immunrendszer gyilkos sejtjei is jobban felismerik őket. A kutatók azt remélik, hogy azáltal, hogy aktivizálja a szervezetet, hogy több HER2-t termeljen, a vakcina megtanítja az immunrendszert, hogy támadást indítson a rák ellen, miközben épségben hagyja a normális sejteket.

A tanulmány szerint az oltást kapott nők 80 százaléka túlélte a tízéves vizsgálati időszakot, ami jóval meghaladja a ráktípusuknál várható 50%-os ötéves túlélési arányt.

A szakértők szerint az eredmények ígéretesek

A kifejlesztett oltóanyag elméletileg egyéb olyan ráktípus kezelésére is használható, amely pozitívan reagál az oltóanyagban lévő fehérjére.

Jelenleg a vakcina tesztelésének II. fázisú kísérletei zajlanak, hogy felmérjék hatékonyságát. Emellett a kutatócsoport két másik vakcinát is tesztel, amelyek szintén a mellrák elleni küzdelmet szolgálnák majd, illetve fejlesztenek petefészek-, vastagbél-, tüdő-, hólyag- és prosztatarák elleni oltóanyagokat is.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Csomó a mellben, hónaljban: honnan tudom, ha mellrák?

Forrás: insider
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához