Ezeket látta már?

Aggasztó rákfajta: ebben a korosztályban ugrott meg az aránya

nő rákos megbetegedés aránya rákbetegség gyomorrák bélrák

A rákos megbetegedéseket összegyűjtő globális adatbázis áttekintése után a kutatók ledöbbentek.

Megállapították, hogy az 1990-es évektől kezdve ugrásszerűen megnőtt a rákbetegek aránya az 50 év alatti felnőttek között. A szakértők már korábban felfigyeltek az aggasztó trendre, de ilyen adatokra nem számítottak.

Benjamin Koh, a Szingapúri Nemzeti Egyetem orvoskutatója és kollégái meg akarták ismerni a jelenség hátterét ezért egy új kutatás során az amerikai adatokra koncentráltak. Friss eredményeik megerősítik, hogy tényleg valami aggasztó fejlemény megy végbe a világban.

Főleg a gyomorrákosok, bélrákosok száma növekszik

Az 50 év alatti fiatal felnőttek körében a gyomor-bélrendszeri rákos megbetegedések előfordulási aránya nőtt a leggyorsabban az összes korai megjelenésű rák közül.

A kutatás azt vizsgálta, hogy az Egyesült Államokban 2010 és 2019 között hogyan változott az 50 év alatti emberek rákos megbetegedéseinek előfordulási aránya, azaz milyen tendenciák mutatkoztak az "early-onset cancers" (korai kezdetű rákos megbetegedések) terén.

A tanulmány eredményei szerint az 50 év alatti korcsoportban az ilyen típusú rákos megbetegedések előfordulási aránya folyamatosan nőtt az adott időszakban. A legnagyobb növekedés az emésztőrendszeri daganatoknál volt tapasztalható. A fiataloknál a bélrák volt 2019-ben a leggyakoribb ráktípus. Hasonló mértékben növekedik a hasnyálmirigyet, a vakbelet, és az epevezetéket érintő rákos megbetegedések száma is.

A gyomor-bélrendszert érintő rákbetegségek ugrásszerű növekedését más nemzetközi tanulmányok is megerősítik.

A tanulmány eredményei fontosak lehetnek a megfigyelési stratégiák és finanszírozási prioritások kialakításában. A kutatás részletesen elemzi az előfordulási arányok változásait különböző korcsoportok, nemek és származási csoportok szerint, valamint kitér az egyes rákos megbetegedési típusokra és szervekre vonatkozó tendenciákra is.

A kutatás teljes terjedelmében a JAMA Network Open című szaklapban olvasható.

Az emésztőrendszeri daganatok típusai

Az emésztőrendszeri daganatok közé sorolhatjuk a gyomor, a vékony- és vastagbél, a máj, az epehólyag és a hasnyálmirigy daganatait. Az emésztőrendszeri daganatoknak számtalan típusát különböztetjük meg:

  • nyelőcsőrák,
  • gyomorrák,
  • GIST (gasztrointesztinális stroma tumor),
  • májrák,
  • hasnyálmirigyrák,
  • epehólyagrák,
  • vastagbélrák,
  • vékonybélrák,
  • végbélrák.

Az emésztőrendszeri daganatok tünetei lehetnek általánosak, mint például

  • fáradtság,
  • gyengeség,
  • fogyás,
  • széklethabitus változása.

De lehetnek specifikusabbak is, mint például:

  • húsundor,
  • nyelési nehézség,
  • véres széklet,
  • véres hányadék,
  • vérszegénység,
  • étkezés utáni rosszullét, rossz emésztés,
  • hasi fájdalom,
  • tapintható hasi duzzanat.

Mikor forduljon orvoshoz?

Ha a fent felsorolt tüneteket észleli, minél hamarabb forduljon orvoshoz, hiszen ha a tünetek mögött daganat áll, a korai felismerés kiemelt fontosságú.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Székrekedés és teltségérzet: a vastagbélrák korai tünetei sokat elárulnak

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vastagbélrák

Forrás: jamanetwork
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához