Ezeket látta már?

Tucatnyi daganat kockázatát növeli a túlsúly

Az orvosok már régóta feltételezik, hogy bizonyos típusú rákbetegségek, például a vastagbél- és mellrák kockázatát növelik a felszedett kilók.

Az orvosok már régóta feltételezik, hogy bizonyos típusú rákbetegségek, például a vastagbél- és mellrák kockázatát növelik a felszedett kilók. Ám a Lancet című brit orvosi folyóiratban most megjelent tanulmány ennél jóval több ráktípust hoz összefüggésbe a túlsúllyal.

A brit kutatók kapcsolatot találtak egyebek mellett a nyelőcső, a pajzsmirigy, a vese, a méh, az epehólyag rákja és az elhízás között, bár az nem bizonyított, hogy önmagában a kövérség tumort okozna. "Az ok-okozati kapcsolat feltárásához még több dolgot ellenőriznünk kell" - közölte Andrew Renehan, a tanulmány főszerzője, aki a Manchasteri Egyetem rákbetegségekkel foglalkozó iskolájának oktatója.

Tanulmányukban a kutatók 141 korábbi vizsgálat adatait gyűjtötték egybe és elemezték. A kutatás összesen 280 ezer rákos esetet tekintett át Észak-Amerika, Európa, Ausztrália és Ázsia területéről.

A normál súlyú és a túlsúlyos emberek egészségét kilenctől tizenöt éven keresztül követték nyomon a testtömegindex értéküket is meghatározva. Ezt a BMI-ként rövidített értéket úgy kapjuk meg, ha a testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett magasság négyzetével.

Férfiaknál az átlagosan 15 kilogramm súlyfelesleg 52 százalékkal növelte a nyelőcsőrák, 33 százalékkal a pajzsmirigyrák, 24-24 százalékkal a vastagbél- és a veserák kialakulásának kockázatát.

Nőknél az átlagosan 13 kilogramm túlsúly mintegy 60 százalékkal emelte meg a méh- és az epehólyagrák, 51 százalékkal a nyelőcső- és 34 százalékkal a vesetumor kockázatát a tanulmány szerint.

Gyengébb összefüggést találtak a csont- és vérrendszer rosszindulatú elváltozásai és az elhízás között férfiak és nők közt egyaránt.

Az ázsiai populációnál határozottabb kapcsolatra derült fény a magasabb BMI érték és a mellrák között.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához