Ezeket látta már?

Hepatitis ABC - amit tudni kell és érdemes a fertőző májgyulladásokról

2012.07.11. Módosítva: 2015.11.04.

Még nyár közepén is sok szó esik az utazások során előforduló betegségekről. Tévhit azonban, hogy ezek a fertőzések csak a távoli egzotikus utazásokra vállalkozókat fenyegetnék csupán. A becslések szerint a Földközi-tenger kagylóinak akár 40 százaléka is hepatitis A vírussal fertőzött lehet, tehát akár már Olaszországban, vagy Horvátországban is nem kívánt kapcsolatba kerülhetünk e kórral.

Az utazások kapcsán az egyik leggyakoribb fertőzési lehetőség a hepatitis. A fertőzést vírusok – az úgy nevezett hepatotróp vírusok – okozzák, és korántsem mindegy, hogy a betegség melyik altípusával kerülünk kapcsolatba. A fertőződést az azt kiváltó vírustörzs szerint Hepatitis A, B, C, D vagy E betegségnek nevezzük, amik jelentősen eltérnek egymástól.

Hepatitis ABC - amit tudni kell és érdemes a fertőző májgyulladásokról

A Hepatitis A betegség az egész világon elterjedt, a rossz higiénés viszonyokkal rendelkező országokban magas, a fejlődés fokával arányosan csökken az előfordulása. A hepatitis A vírus az emberi székletben található (a nem kezelt szennyvízből jutott be például a Földközi-tenger élővilágába is) és általában személyes érintkezés útján terjed. De fertőzhet szennyezett ivóvíz vagy étel fogyasztásával is, vagy olyan területekre történő utazáskor, ahol hepatitis A fertőzés fordul elő.

A betegség tipikus lappangási ideje 28 nap, de az esetek 90 százaléka tünetmentesen zajlik. Ez a vírus nem okoz krónikus májgyulladást, tehát a pár hetes betegség után teljesen meggyógyulhatunk. Aki egyszer átesett a betegségen, egy életre szóló védettséget szerez. Specifikus kezelésre nincs szükség, egyetlen antivirális szer sem bizonyult hatásosnak e vírus ellen. Hospitalizációra csak egyéb kísérőbetegség fennállásakor lehet szükség. E betegség esetében a legjobb módszer a megelőzés, az 1990-es évek közepe óta már biztonságos oltóanyag áll rendelkezésre.

A Hepatitis B infekció világszerte az egyik legelterjedtebb betegség. A hepatitis B vírus a szervezet minden szövetében jelen van, a májban a sejtek elhalását és gyulladást okoz. A vírust a vér és testnedvek terjesztik. A fertőzés forrása az ismert vagy fel nem ismert vírushordozó, a fertőzés leggyakoribb módja a szexuális kontaktus, ily módon 30%-ban vihető át. Közös borotva, fogkefe, törülköző, tetoválás, akupunktúra, vagy testékszerek felhelyezése is átviheti az infekciót. Fontos tudni, hogy nyállal nem vihető át a fertőzés.

A betegség lappangási ideje hosszabb, mintegy 90 nap. A betegség lefolyása kezdetben hasonló az A vírus által okozott fertőzéshez, azonban az esetek egy részében a szervezet nem tudja legyőzni a kórokozót, ekkor krónikus májgyulladás alakul ki. Ez az elhúzódó megbetegedés súlyos, maradandó májkárosodást, májzsugort, néha májtumort is okozhat. A felnőttkorban kapott akut B-hepatitis mintegy 5-10 százalékban alakul krónikus betegséggé. Az akut B-hepatitis kezelése tüneti, a krónikus B-hepatitis kezelésében ma antivirális az szereké és az úgy nevezett alfa-interferonoké a vezető szerep.

Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy e típusnál is a megelőzés a legfontosabb, a Hepatitis B elleni oltás megvéd a fertőzéstől. Ezen oltásnál azonban általában három oltást adnak hat hónap alatt a megfelelő védettség kialakulásához.

A Hepatitis C talán az "fajta" betegség, amiről a legkevesebbet hall a közvélemény. A C vírus szintén vérrel és ritkábban testnedvekkel (szexuális úton) terjed, azonban fertőződés esetén lényegesen gyakrabban alakul ki elhúzódó betegség és maradandó májkárosodás, májzsugor. Krónikus Hepatitis C esetén az érintettek 60-70 százalékánál kialakul a krónikus májbetegség, 5-20 százalékánál pedig a májzsugor. A másik nagyon fontos különbség, hogy az orvostudomány máig sem rendelkezik hatékony védőoltással a hepatitisz C vírus ellen! Így a C vírus esetén a legjobb védekezési lehetőség a fertőzött vérkészítmények kiszűrése, a közös tűhasználat kerülése. Tetoválással és testékszer behelyezésével is fertőzhet, ha a festék, vagy tű fertőzött. Szexuális úton ritkábban terjed, mint a HBV, 1-5 százalékban vihető át a partnerre. Ez a vírus sem terjed nyállal.

A betegség kezelésében az alfa-interferonok mellett a vírusszaporodást gátló gyógyszerek jönnek szóba, azonban az évek óta fennálló C típusú fertőzés esetében a jelenlegi standard terápia mellett csak 40 százalék a gyógyulási arány, akik vírus mentesek lesznek és többé már nem fertőznek.

Összefoglaló táblázat, kattintásra nagyítható!

Hepatitis ABC - amit tudni kell és érdemes a fertőző májgyulladásokról

A Hepatitis D emberben csak hepatitis B vírussal együtt okoz májbetegséget, ezért a májgyulladásnak ez a fajtája azokat fenyegeti, akik hepatitis B vírussal is fertőződtek. Általában súlyos májgyulladást okoz, amely gyorsan májzsugorhoz vezet. A HDV fertőzöttek többsége 1992 előtt kapott vért vagy vérkészítményt. A hepatitis B elleni védőoltás a D-vírussal történő fertőződés esetére is védelmet biztosít.

A Hepatitis E vírus főleg a trópusokon fordul elő. A HEV a terjedés módjában, tüneteiben és a lefolyásában is a HAV által okozott májgyulladáshoz hasonló, idült májbetegség nem alakul ki belőle. Ritkán alakul ki súlyosabb, esetenként májelégtelenséghez vezető forma, elsősorban terheseknél. Magyarországon esetenként fordul elő ilyen fertőzés. Megelőzésére védőoltás nincs, de a higiénés szabályok betartásával, kézmosással, a zöldségek és gyümölcsök mosásával a fertőzés terjedése megelőzhető.

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához