Koronavírus: nem biztos, hogy fertőz, akinek pozitív a PCR-tesztje

Tünet
2019. december 04. 14:00

Kiderült, hogy lehet az, hogy nem minden pozitív PCR-teszttel rendelkező fertőzőképes.

Az InfoRádió egy hallgatói jelzés alapján érdeklődött az Operatív Törzsnél arról, hogy miként lehet az, hogy valaki pozitív koronavírus tesztet produkál, pedig már hetek óta felépült a fertőzésből.

A rádió egy hallgatója már 4 hete felgyógyult, lejárt a hatósági karantén is, a tesztje azonban még mindig pozitív. Müller Cecília elmondta, hogy a a PCR-teszt még hosszú hetekig is kimutathatja a legkisebb vírusrészecskét is, ez azonban nem egyenlő azzal, hogy az illető fertőzőképes is. Az országos tisztifőorvos elmondta még, hogy:

  • enyhe lefolyású koronavírus fertőzés után, azaz 3 nap tünetmentesség, és a betegség kezdetétől eltelt 10 nap után a WHO szakmai álláspontja szerint a fertőzött már nem ürít fertőzőképes vírust.
  • Súlyos Covid-19 fertőzés esetében 3 nap tünetmentesség és a betegség kezdetétől számított 21 nap után már nem számít fertőzőképesnek az egyén.

A teszt ettől függetlenül még sokáig kimutatja a koronavírust, de az adott személy már nem fertőz.

Mi az a PCR-teszt?

A PCR a legspecifikusabb és legérzékenyebb vizsgálati módszer a koronavírus fertőzöttség igazolására, mivel ezzel a koronavírus örökítőanyagát lehet kimutatni, így a kezdeti stádiumban lévő fertőzöttek esetében is pontos információval szolgál. A mintavétel ebben az esetben az orrból és a garatból történik. A leleteket legkorábban 24-48 órán belül kaphatjuk kézhez. Arról ad információt, hogy a mintavétel pillanatában a SARS-CoV-2 vírus jelen van-e a szervezetünkben és már az ún. ablakperiódusban (az az időszak, amíg a fertőzésre specifikus immunválasz megjelenik) képes kimutatni a kórokozót. Hátránya, hogy a jelenleg elérhető tesztek közül ez a legdrágább.

November közepétől már a hazai piacon is elérhető az önmintavételes PCR-teszt, amely az orvos által levett mintához képest is 94 százalékos pontossággal működik. Nagy előnye, hogy a páciensnek ki sem kell mozdulnia otthonról, az internetről megrendelve a tesztet önmaga tudja levenni a mintát és azt postán kiértékelésre elküldeni.

PCR-önmintavételi teszt - Most 30% kedvezménnyel!

A teszt ára 2 darabos szettben 9,995,- Ft. A kedvezmény elérhető ide kattintva.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: inforadio
# koronavírus# Covid-19# pcr-teszt# fertőzés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk