Koronavírus: Szlávik szerint esélyes a szigorítás

Egeszsegkalauz
2021. március 02. 10:39

Egyre többen kerülnek kórházba a főigazgató szerint a szigorítás segítene.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg, és kerülnek kórházba.

A főorvos kedden az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy az intézkedéseken kívül egyelőre csak a védőoltással lehet védekezni a koronavírus járvány ellen, ezért fontos, hogy minél többen minél hamarabb megkapják az első oltást.

Mivel még nem áll rendelkezésre elég oltóanyag, több országban is elkezdték kitolni az első és a második oltás közötti időt az adott vakcina alkalmazási útmutatójában leírt maximális időig, így több ember kaphatja meg az első adagot, amely már ad valamennyi védettséget - mondta. Véleménye szerint ez helyes módszer, amíg nincs elég vakcina.

Ez is érdekelheti:

Szlávik János beszélt arról is: egyes országokban azzal is kísérleteznek, hogy a 2. oltáskor nem ugyanazzal a vakcinával oltanak, mint az első alkalommal, ezzel próbálva magasabb hatékonyságot elérni. Ezek még csak kísérletek, amelyeknek nem ismertek az eredményei, ezért egyelőre ragaszkodni kell ahhoz, hogy mindkét oltás ugyanazzal a vakcinával történjen - érvelt a főorvos.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# koronavírus# covid# Szlávik János# vakcina# oltás

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk