Koronavírus: új, szuper hatékony vakcina van készülőben

Betegségek
2022. február 15. 09:04

Egy amerikai folyóirat számolt be az új covid elleni vakcináról.

A Cell Reports folyóirat számolt be egy új koronavírus elleni vakcina fejlesztéséről, amit a philadelphiai Wistar Institute kutatói fejlesztenek. A vakcina azért ígérkezik különlegesnek, mert a korábbi oltóanyagok hiányosságát is képes lesz majd kiküszöbölni a tervek szerint.

Az új oltóanyag kutatása még az állatkísérleteknél tart: során súlyosan fertőzött egereket vizsgáltak, és minden egyes új vakcinával beoltott egér túlélte a covidot, miközben a jelenleg használt oltásokat kapó egerek többsége életét vesztette 10 napon belül.

Az új vakcina egyrészt olyan fehérjéket tartalmaz, amelyek képesek önmagukat összeállítani, így fel tudják venni az immonogének alakját. Ez azért lényeges, mert ez által az immunrendszer hamarabb felismeri őket, és a B-sejtek aktiválása, valamint az antitestek termelődése is korábban beindul a szervezetben.

A másik lényeges újítás, hogy a mostani oltóanyagok a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjének egy nem módosított receptorkötő doménjét tartalmazzák, az új vakcina viszont a módosítások miatt már nem tartalmaz az “immunrendszert félrevezető" információkat, így képes lesz több neutralizáló antitest termeltetésére ösztönözni az immunrendszert.

Ezeken felül az új hatóanyag DNS-kódot tartalmaz, ezért nem igényel hűtést, és ha új variánsok jelennek meg - amire nagy az esély, ahogy eddig is -, könnyen átalakítható.

Olvasson tovább! Omikron variáns - ezek a leggyakrabban visszamaradó tünetei

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# vakcina# oltás# koronavírus# covid

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk