Ezeket látta már?

5-11 évesek oltása Pfizerrel: egy adag is elég lehet a védelemhez

gyerek oltása, vakcinák, elvált szülők, gyámhatóság

A koronavírusos gyerekek ugyanolyan könnyen tovább adják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget.

Az amerikai gyógyszerfelügyelet tanácsadó javaslatot tett az 5-11 éves gyerekek oltásával kapcsolatban.

Egyelőre nem tudni, mekkora adag kell a gyerekeknek

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) szakértői tanácsadó testülete kedden azt javasolta az ügynökségnek, hogy engedélyezze az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával - jelentette kedden az amerikai sajtó.

A szakértői bizottság egyhangúlag, 17:0 arányban, egy tartózkodás mellett javasolta a vakcina engedélyezését a kisebb gyermekek körében. Az FDA nem köteles betartani a testület ajánlását, de a legtöbb esetben megteszi. A testület néhány tagja megjegyezte, hogy túl általánosnak tartják az ajánlást, ugyanis elképzelhető, hogy azoknak a gyermekeknek, akik korábban megfertőződtek, csak egy adag szérumra lesz szükségük.

Az amerikai gyógyszeripari vállalat az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kutatási eredményeit szeptember végén, sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyezési kérelmét pedig október első hetében nyújtotta be az FDA-hoz. A szervezet már korábban közölte, hogy gyorsan el akarják végezni a beadvány vizsgálatát. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet megállapította, hogy a vakcina előnyei "egyértelműen meghaladják a kockázatokat", jelezve, hogy az FDA szakemberei kedvezőnek ítélték a kísérleti adatokat.

Az USA-ban akár napokon belül olthatják az 5-11 éveseket

A Pfizer múlt heti tájékoztatóján közzétett tanulmánya kimutatta, hogy az általuk kifejlesztett oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5 és 11 év közötti gyermekek számára, valamint csaknem 91 százalékban hatékonyak a tünetekkel járó betegségek megelőzésében.

A szabályozó hatóságok a következő napokban dönthetnek a felhasználásról, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) testülete pedig a tervek szerint november 2-án ül össze, hogy javaslatot tegyen a vakcinák felhasználására. Amennyiben pozitív ajánlás születik és Rochelle Walensky, a CDC igazgatója elfogadja azokat, megkezdődik az oltási kampány az Egyesült Államokban.

Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója "kulcsfontosságúnak" nevezte a gyermekek beoltását. A szakember ismertetett egy tanulmányt is, amely szerint a koronavírussal fertőzött gyermekek ugyanolyan könnyen tovább adják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget.

Ha be tudjuk oltani a 28 millió gyermek túlnyomó részét, úgy gondolom, hogy ez nagy szerepet játszhat a fertőzés terjedésének csökkentésében.

- tette hozzá Fauci.

Olvasson tovább! Ha Budapesten tömegközlekedik, erről jobb, ha tud!

A Fehér Ház szakértői arról is beszámoltak, hogy már beszerezték a szükséges mennyiségű oltást a gyermekek számára, és azt tervezik, hogy a speciálisan csomagolt gyermekvakcinát több mint 25 000 gyermek- és felnőtt orvosi rendelőben, kórházban, gyógyszertárban, közösségi egészségügyi központban, valamint iskolában teszik elérhetővé. Ezen kívül - mint mondták - egy felvilágosító kampányt is terveznek, amelynek keretében tájékoztatnák a szülőket.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához