Ezeket látta már?

Csökken a HIV-fertőzöttek száma!

Egyre kevesebb ember fertőződik meg az AIDS-et okozó HIV-vírussal, és egyre kevesebben halnak bele a betegségbe - derült ki az ENSZ-nek az AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó szakosított szervezete (UNAIDS) által közzétett jelentésből.

A HIV-fertőzések száma csaknem 20 százalékkal csökkent az utóbbi tíz évben. A 15 leginkább érintett országban pedig a fiatalok körében 25 százalékkal kevesebb fertőzést regisztráltak a biztonságosabb szexuális szokások elterjedésének köszönhetően - közölte Michel Sidibé, a UNAIDS igazgatója.

Csökken a HIV-fertőzöttek száma!

Hozzátette ugyanakkor: aggodalomra ad okot, hogy 2009-ben először csökkent az AIDS elleni küzdelemre szánt nemzetközi adományok összege: 15,9 milliárd dollár állt rendelkezésre AIDS-ellenes programokra, a szükségesnél mintegy 10 milliárddal kevesebb. Ezenkívül komoly problémát jelent, hogy a fertőzöttek jelentős hányada nehezen jut hozzá a szükséges kezeléshez - különösen az olyan marginalizált csoportok körében, mint például a kábítószer-használók. A fejlődő országokban már több mint 5 millió ember megkapja a szükséges gyógyszereket, de a szegényebb területeken 10 millió rászoruló marad kezelés nélkül.

A jelentés szerint 2009-ben világszerte 33,3 millió ember volt HIV-fertőzött, köztük 2,5 millióan 15 év alatti gyerekek. (2008-ban a fertőzöttek száma 33,4 millió volt.) Mintegy 370 ezer csecsemő jött világra fertőzötten. Az afrikai kontinens Szaharától délre eső területén él továbbra is a legtöbb fertőzött (67 százalék).

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához