Ezek a Pfizer, Moderna vakcina mellékhatásai kamaszoknál

Betegségek
2021. szeptember 20. 10:13

A kamaszoknál tapasztalt mRNS vakcinák mellékhatásairól készült jelentésben a mellkasi fájdalom is szerepel.

A JAMA tudományos szakfolyóiratban jelent meg egy elemzés, amiben Bridget M. Kuehn biológus, szakújságíró az USA-ban beadott mRNS-vakcinák mellékhatásait vizsgálja a 12-17 évesek között.

Az írásból kiderül, hogy az mRNS vakcinák okozta nem súlyos reakciók továbbra is gyakoriak, de a szívizomgyulladás továbbra is ritka - az adatokat a VAERS-ből, azaz az amerikaiak mellékhatás-lejelentő rendszeréből nyerte ki.

A jelentések alapján a fiatalok körében az oltás helyén jelentkező duzzanat és fájdalom, valamint fáradtság és izomfájdalom mellett a legjellemzőbb mellékhatások a következők:

  • szédülés,
  • ájulás,
  • hányinger,
  • fejfájás
  • láz

Azok közül, akik súlyos mellékhatásokat tapasztaltak, a leggyakoribbak:

  • mellkasi fájdalom,
  • megnövekedett troponinszint (a szívproblémát jelző fehérje szintjének emelkedése)
  • szívizomgyulladás

A szívizomgyulladás 397 bejelentésben szerepelt, ami az összes VAERS -jelentés 4,3%-át teszi ki, ami főként a fiúkat érintette.

A mellékhatásokat rendszerint az oltás utáni napon tapasztalták.

Olvasson tovább! Harmadik oltás: súlyosabbak-e a mellékhatások a 3. vakcina után?

Arról már írtunk, hogy a Pfizer vakcina második adagját követően sokan erősebb tünetekről számoltak be a felnőtt lakosság körében. Ezek a következők voltak:

Pfizer 2. oltás utáni mellékhatások

  • gyakori: neurológiai tünetek, mint pl. rövid időn belül elmúló arcidegzsába, a szájban fémes vagy keserű íz
  • fáradtság
  • fejfájás
  • szédülés
  • láz
  • izomfájdalom
  • hányinger
  • borzongás és hidegrázás
  • gyakori: fájdalom, bőrpír és duzzanat az oltás helyén, a kar ideiglenes mozgáskorlátozottsága, helyi elszíneződés, a nyirokcsomók duzzanata, kiütés vagy helyi gyulladás
  • ritkábban: ízületi fájdalom, hasi fájdalom, hasmenés, gyors pulzus, hőhullámok, és étvágytalanság

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# pfizer# pfizer mellékhatás# oltás# vakcina# szívizomgyulladás# mrns vakcina

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk

(function () {function callGoogleTag(doNotPersonalise) {var nonPersonalisedAds = typeof doNotPersonalise === 'boolean' ? Number(doNotPersonalise) : 1; var adPreview = ((document.location.search.match(/adPreview=[^&]+/g) || [])[0] || '').split('=').pop(); var pageUrl = ''; var pagePath = document.location.pathname.slice(0, 40); var pathArr = (document.location.pathname.match(/([^/]+)/gm) || []).reverse(); for (var i = 0; i < pathArr.length; i++) {if (pathArr[i].match(/^[0-9]+$/g) === null) {pageUrl = pathArr[i].slice(0, 40); break; }} if (window.googletag && window.googletag.cmd) {googletag.cmd.push(function () { googletag.pubads().setRequestNonPersonalizedAds(nonPersonalisedAds); googletag.pubads().collapseEmptyDivs(); googletag.pubads().setTargeting('pageUrl', pageUrl); googletag.pubads().setTargeting('pagePath', pagePath); googletag.pubads().setTargeting('adPreview', adPreview); googletag.enableServices(); }); }} if (typeof window['__tcfapi'] === 'function') {window.__tcfapi('addEventListener', 2, function (tcData, success) {if (success && (tcData.eventStatus === 'tcloaded' || tcData.eventStatus === 'useractioncomplete')) { callGoogleTag(false); window.__tcfapi('removeEventListener', 2, function (success) { }, tcData.listenerId); }}); } else { callGoogleTag(true); } })();