Ezeket látta már?

Ezért várna még a WHO az emlékeztető oltásokkal

emlékeztető oltás, vakcina, oltás, második dózis, covid19, koronavírus, pfizer, sinopharm, szputnyik

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint elfogadhatatlan, hogy egyes országok már a harmadik oltásra készülnek, míg a legveszélyeztetettebb emberek még az első dózist sem kapták meg.

Azt kéri az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kormányoktól, hogy legalább szeptember végéig szüneteltessék az emlékeztető oltásokat addig, amíg minden ország lakosságának legalább tíz százalékát nem oltják be.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató szerint az egész világnak össze kell fognia ahhoz, hogy mindenhová jusson a koronavírus elleni oltóanyagokból.

Emlékeztető oltás helyett: emlékeztetés az átoltottsági célokra

Elmondása szerint a világban még mindig több száz millióan várnak csak az első oltásukra, miközben a gazdagabb országok már az újabb oltásokra készülnek.

WHO-illetékesek szerint tudományosan eddig nem nyert bizonyítást, hogy az immár két adag védőoltást felvett emberek esetében az emlékeztető oltás beadása hatásosan akadályozza meg a koronavírus terjedését. A WHO ismételten felszólítja a gazdag országokat, hogy tegyenek többet a fejlődő világ vakcinához juttatása érdekében.

A szervezet idén azt a célt tűzte ki, hogy biztosítsák a lakosság 10 százalékának beoltását a világ minden országában, így a szegényebb országokban is a 2019 márciusa óta világszerte több mint 4,2 millió halálos áldozatot követelő COVID-19 ellen. A világban eddig beadott 4 milliárd adag védőoltás 80 százalékát kapták a magas, illetve az átlagnál magasabb jövedelmű országok állampolgárai, akik a világ összlakosságának az 50 százalékát teszik ki.

Ennek megfelelően a WHO moratóriumot sürget az emlékeztető oltásokra legalább szeptember végéig

- mondta szerdán genfi sajtótájékoztatóján a főigazgató, aki arra reagált, hogy Izraelben és Németországban már megkezdték az oltási kampányt a harmadik adag vakcinával. Ezeket az emlékeztető oltásokat azoknak - elsősorban az időseknek - szánják, akiknél a két adag oltás után nem keletkezett elegendő antitest.

Nem fogékonyak a moratóriumra

Az Egyesült Államok szinte egyből a bejelentés után elutasította a moratóriumot, arra hivatkozva, hogy "nincs szüksége" arra, hogy válasszon a harmadik adag vakcinának a lakosai számára történő beadása, illetve a szegény országok számára történő vakcina adományozás között.

Washington még nem döntött az emlékeztető oltások beadatásáról, Izraelben viszont a múlt héten megkezdődött a 60 év felettiek harmadik oltása, Németországban pedig szeptember 1-én tervezik elkezdeni az idős és kockázatoknak kitett emberek harmadik adaggal történő beoltását.

Hazánkban még július 16.-án jelentették be, hogy a kormány augusztustól lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét, amelyre el is elindult a regisztrációs lehetőség - van, aki már meg is kapta.

Ez is érdekelheti:

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához