Ezeket látta már?

Kártérítést fizet az AstraZeneca: vérrög alakult ki egy nő agyában, most fizetnek neki

astra zeneca, koronavírus, covid, oltás, vakcina

Az oltás után fejfájásra panaszkodott, aztán kiderült vérrög alakult ki az agyában és a májában is.

Egy 30 éves dán nőnél bebizonyosodott, hogy az AstraZeneca okozta a vérrögöt, így kártérítést kap – írta a The Local dán kiadása.

Ez az első alkalom, hogy a koronavírus elleni vakcina miatti mellékhatásért kompenzációt ítéltek meg. Dániában függesztették fel először az AstraZeneca vakcina használatát, de a svédek és a norvégok is csatlakoztak, később pedig több ország is elkezdte mellőzni.

Habár a dán egészségügyi hatóság is kiemeli, hogy a vérrögképződés nagyon ritka, de ők is egyetértenek az ok-okozati összefüggésben.

A vektor vakcinák okozta vérrögképződés oka a mimikrin

"Megtalálták az adenovírus-vektor vakcinák (legalább is kettő: AstraZeneca és Janssen) által okozott ritka vérrőgképződés magyarázatát? A jelenséget vakcina által indukált COVID-19 mimikrinek (VIC19M szindrómának) nevezték el.

Német kutatók május 26-án még lektorálatlan közleményt töltöttek fel a ResearchSquare portálra, amelyben kísérleti adatokon alapuló elegáns elmélettel magyarázzák a vírusvektor vakcinákkal kapcsolatban megfigyelt vérlemezkeszám-csökkenéssel társuló vérrögképződés jelenségét.

Eszerint az adenovírusvektor vakcinákra spefifikus molekuláris genetikai okok miatt a sejtmembránhoz kötődő SARS-CoV-2 tüskefehérjék mellett oldható, töredékes tüskefehérje variánsok is létrejönnek és a vérkeringésbe jutva olyan érszakaszokban halmozódnak fel, ahol az erek belső falában lévő endotel sejtek felületén ACE2 receptorok találhatók.

Amikor az immunrendszer ellenanyagokat kezd termelni a tüskefehérjék ellen, ezek is hozzákapcsolódnak az endotelsejtekhez. Ezeken a helyeken gyulladásos folyamat indul el és egy ellenanyagfüggő, sejtmediált citotoxicitás (ADCC) vagy komplementfüggő citotoxicitás (CDC) nevű mechanizmus révén vérrögképződéshez (agyi vénás szinusz trombózishoz, illetve szplanchnikus vénás trombózishoz) vezet. Hogy miért éppen ezeken a helyeken, annak anatómiai okai vannak a kutatók szerint (amely miatt hosszabb ideig tartózkodnak bennük az oldható tüskefehérje-származékok).

Emellett a vérlemezkeszám-csökkenésért egy másik mechanizmus felelős, a VITT (vakcina által indukált trombotikus trombocitopénia), amelynek során az adenovírus fehérjék vagy DNS (örökítőanyag) a heparinhoz hasonlóan aktiválja a PF4 (platelet factor 4) fehérjét. Ez a PF4 elleni magas autoantitest szinttel rendelkező emberekben vérlemezkeszám-csökkenést okoz.

Ez is érdekelheti:

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához