Ezeket látta már?

Kötelező lesz bevallani, ha nem vagyunk beoltva? Erre készül a kormány

koronavírus, koronavírus-járvány, oltás, beoltottak

Ezek a szakmák dolgozói készüljenek arra, hogy adatot kell szolgáltatniuk arról: be vannak-e oltva.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tegnap a Kormányinfón mondta el a kormány oltásokkal kapcsolatos adatszolgáltatási tervét.

A kancelláriaminiszter jelezte a sajtótájékoztatón, hogy a kormány változtatásokra készül - írta meg az Infostart. Az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok készülhetnek a tájékoztatás szerint. A lap beszámolója szerint az adatvédelmi hatóság már munkához is látott.

Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón megfontolandónak nevezte a felvetést, hogy a az óvodások és az iskolások szülei tudhassák, melyik pedagógus van beoltva, illetve azt is, hogy a páciensek tudhassák az orvosok közül ki oltott és ki nem.

Az Infostart most újra megtudakolta, hogy történt-e előrelépés az ügyben, Gulyás úgy nyilatkozott, hogy szeretnének ilyen szabályozást elfogadni, így a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal már megtörtént az első egyeztetés.

Ez tehát azt jelentheti, hogy a jövőben törvény születhet arról, hogy koronavírus-védtelenségét óvoda- vagy iskolai pedagógus adatvédelmi okokból nem titkolhatja el, illetve a páciensek is megtudhatják, hogy leendő orvosuk védett-e.

Ez is érdekelheti:

Forrás: infostart.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához