Ezeket látta már?

Tegyünk a halláskárosultakért!

Minden halláskárosultnak segítenek a Budapest belvárosában megnyílt "Hallás Tudásközpontban". A centrumot bemutató szerdai sajtótájékoztatón az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke üdvözölte az Európában egyedülálló központ létrejöttét.

Kovács József elmondta: fontos, hogy az esélyegyenlőség jegyében minden rászoruló hozzájuthasson ehhez az ellátáshoz.

Tegyünk a halláskárosultakért!

A fideszes képviselő hozzátette, hogy a halláskárosodáson javító, orvosi jellegű beavatkozások teljes összegét fedezi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). A súlyosabb halláskárosodásban szenvedőkön segítő úgynevezett cochleáris implantátumok javítását viszont csak 90 százalékban finanszírozza az OEP.

Kovács Lajos közlése szerint sokak számára a fennmaradó 10 százalék kifizetése is gondot okoz, ezért az ő feladatuk, hogy e célra forrást találjanak, és így minden rászoruló halláskárosult megkapja a szükséges ellátást.

Terman Tibor, a központ vezetője elmondta: céljuk az, hogy teljes körű "hallásmegoldást" nyújtsanak minden rászorulónak. Segítenek a krónikus fülzúgásban szenvedőknek, a kisebb hallásproblémára különböző hallókészülékeket ajánlanak. Olyan eszközöket is kínálnak, amelyek képesek megszüntetni a teljes siketséget - közölte.

Európa első Cochleáris Implantátum és BAHA (Bone-Anchored Hearing Aid - csontba horgonyzott hallókészülék) Tudásközpontjában a halláskárosodást javító eszközök mellett a műtétre váró beteget megismertetik a rá váró eljárással. A klinikákkal szorosan együttműködve térítésmentesen vállalják a műtétre történő teljes körű felkészítést és az utókezelést.

Magyarországon jelenleg négy fül-orr-gégészeti klinikán végeznek ilyen jellegű műtéteket felnőtteken. A halláskárosult gyermekeknek a budapesti Heim Pál gyermekkórházban ültetnek be cochleáris implantátumot.

A sajtótájékoztatón jelent volt egy 10 év körüli kislány is, aki 2,5 éves korában kapott ilyen implantátumot, ennek köszönhetően ma már tökéletesen beszél és hall.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához