H1N1 - Az újinfluenza inkább a gyerekeket sújtotta

Betegségek
2010. február 08. 10:32
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A H1N1 influenzapandémia szerte Európában növelte a halálozási arányt a gyerekek között a múlt év végén, ám a felnőttek körében nem - közölték csütörtökön dán kutatók.

Nyolc országban vizsgálva az 5-14 éves gyerekek halálozási arányát, 28 százalékos emelkedést találtak a koppenhágai Statens Serum Institut (Állami Szérumintézet) kutatói Anne Mazick vezetésével. Ez azt jelenti, hogy 77-tel több haláleset történt a megadott korcsoportban ezekben a hónapokban - jelentették a szerzők az Eurosurveillance című szakmai portálon (www.eurosurveillance.org).

Az influenza miatti halálozási adatokat nehéz pontosan megbecsülni, mivel a legtöbb embernél nem végeznek tesztet, és a haláleseteket nem mindig tudják az influenzához kapcsolni. "Ez vélhetően óvatos becslés a jelentések késedelme miatt" - utaltak a kutatók az adatok bizonytalanságára.

Mazick és kollégái Belgiumból, Dániából, Görögországból, Németország Hessen tartományából, Máltáról, Hollandiából, Svédországból és Svájcból összesen 66,8 milliós népesség adatait gyűjtötték össze. "Előzetes adataink azt mutatják, hogy a 2009-es influenzapandémia idején jelentett halálozások nem érték el a szezonális influenzajárványok idején szokásos szintet" - írták a kutatók.

Az általában ebben az időszakban (az év 41. hete után) megszokotthoz képest találtak azonban 77 többlethalálozást az 5-14 éves korosztályban, ami mintegy 28 százalékos növekedést mutat. A kutatók szerint a számok egybeesnek a pandémia máshol tapasztalt következményeivel.

Összehasonlításként: a 300 milliós Egyesült Államok a szokásosnál háromszázzal több H1N1 miatti gyerekhalálozást talált igazoltnak, és úgy vélik, ennél jóval több lehetett. Ez a szám több mint kétszerese az éves, szezonális influenzajárvány idején általában tapasztaltnak.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# fertőző betegség# h1n1# influenza

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk