Ezeket látta már?

H1N1 mérleg: végül is hány áldozat volt?

Betegségek
2012. június 28. 10:52
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A H1N1 influenzavírus negyedmillió áldozatot szedhetett. A 2009-es pandémiás H1N1 influenzavírus vélhetően negyedmillió fölötti számban követelt emberéletet, vagyis tizenötször több áldozata lehetett, mint a korábbi 18 500 fős becslés - írták amerikai kutatók tanulmányukban a The Lancet Infectious Diseases című szakfolyóiratban.

Az áldozatok nagy száma aláhúzza a jobb tervezés és vakcinaelosztás szükségességét - véli a járványtani szakemberekből és orvosokból álló kutatócsoport, amely népességi adatokon és fertőzési útvonalakon alapuló statisztikai modelljével alkotott képet a világjárványról.

gyilkosvirus-d000003130a90e03fb968

Forrás: MTI


"Ez a tanulmány az egyik első, amely globális becslést ad a 2009-es H1N1-vírus által okozott halálozásokról - közölte Fatimah Dawood vezető szerző, az Egyesült Államok járványügyi hatóságának (CDC) munkatársa. - A 2009-es pandémiára vonatkozó legtöbb halálozási becsléssel ellentétben ez a tanulmány azokra a délkelet-ázsiai és afrikai országokra kiterjedően is tartalmaz becsült halálozási adatokat, amelyekben egyébként korlátozott az influenzával összefüggő halálozási adatokhoz való hozzáférés."

Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) 18 500, laboratóriumi tesztekkel igazolt halálesetet jelentettek az illetékes nemzeti járványügyi hatóságok, de az amerikai kutatók feltételezése szerint ez alulbecsült szám. Mint írták, nem mindenkitől vettek mintát, aki meghalt influenzában, illetve a vírus a halál időpontjában sok esetben már ki sem mutatható.

Becslésük szerint a 2009 áprilisától eltelt tizenkét hónap alatt a H1N1 influenza 284 500 halálesetet okozott, sőt az áldozatok száma akár 575 400 is lehet.

A WHO adatai szerint évente világszerte 250 és 500 ezer között van a szezonális influenza miatt meghalt emberek száma.

Dawood hangsúlyozta, hogy pusztán a számok elemzése nem ad teljes képet, mert a H1N1 influenza áldozatainak 80 százaléka 65 évesnél fiatalabb volt, miközben az évente jelentkező szezonális influenza főként az idősebb emberek halálával jár.

A kutatók becslése szerint a "sertésinfluenza" miatti halálozások 51 százaléka Délkelet-Ázsiában és Afrikában történt, ahol a világ népességének 38 százaléka él.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# h1n1 # vírusfertőzés

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés