Az interneten, és sokszor a beszélgetések alkalmával is elhangoznak olyan állítások, amik a PCOS és az inzulin-rezisztencia betegségeket érintik. Ezek azonban sokszor félrevezetők, sőt, teljesen hamisak, így nem árt tisztázni néhány kérdést. A válaszokat dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont PCOS- és inzulin-rezisztencia specialistája adja meg.
A PCOS azoknak a nőknek okozza a legtöbb problémát, akik szeretnének gyereket, de a betegségük ezt nagyban megnehezíti. A kór a petefészkeket érinti, éppen ezért logikus lenne a következtetés, hogy ha valaki már nem szeretne több lurkót vállalni, esetleg a változó koron is átesett, akkor a PCOS már nem jelent gondot, nem is kell vele foglalkozni. Ám ahogyan azt így dr. Koppány Viktóriától, a Trombózisközpont PCOS és inzulinrezisztencia specialistájától megtudtuk, a helyzet nem egészen így áll.
A pajzsmirigybetegségek kezelése gyakran a hiányzó hormon pótlásával valósul meg. A betegekben ekkor joggal merül fel a kérdés, vajon meddig tarthat ez az állapot, életük végéig szükségük lesz-e a kiegészítő hormonkezelésre?
A cseresznye fogyasztása csökkentheti a köszvényes rohamok kockázatát - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók. Az Arthritis&Rheumatism című szakfolyóiratban ismertetett vizsgálatban 37 százalékkal csökkent a köszvényes rohamok kockázata azoknál, akik cseresznyét ettek.
Matos Lajos, az MTI szakértője írja: A súlytöbblettel bajlódó emberek a legkülönbözőbb koplalókúrák, diéták és gyógyszerek segítségével igyekeznek megszabadulni a túlsúlytól, de azok hatásossága egyelőre világszerte kevés eredménnyel járt. Most sokan nagy várakozással tekintenek egy tudományos vizsgálat adataira, melyek szerint oltással lehet a túltápláltsággal előidézett kövérséget eredményesen kezelni.
Egyre nő azoknak a pácienseknek a száma, akik az elhízás járulékos betegségeitől, például a kettes típusú diabétesztől és különböző szívbetegségektől szenvednek.
Holland kutatók azonosítottak egy génváltozatot, amelynek jelenlétében könnyebben szabadul meg az emberi szervezet az elfogyasztott zsírtól, a mutáció hordozóinak véréből gyorsan kiürül az étkezéssel bevitt zsír - közölte a HealthDay című ismeretterjesztő portál.
A túlsúly és a kövérség nem egyszerűen esztétikai gond, hanem számos egészségügyi probléma forrása - hangzott el a Kor Kontroll Társaság, valamint a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság nyílt napján Budapesten.