Ezeket látta már?

Ments meg egy életet ma! A Stroke Világnap margójára

A stroke, melynek világszerte 15 millió ember esik áldozatul évente, s melynek következtében minden hatodik percben meghal egy ember, igenis legyőzhető! Ha ismerjük a betegséggel kapcsolatos tényeket, tüneteket, mi magunk is életeket menthetünk. Erre buzdít minket a minden év októberében megrendezésre kerülő Stroke Világnap is, melynek keretén belül a betegség megelőzésére, a megelőzés fontosságára és a stroke-kal kapcsolatos tényekre, adatokra hívják fel a figyelmet világszerte.

A stroke a fejlett országokban a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után a harmadik leggyakoribb halálok. A betegség nem válogat, időseket és fiatalokat egyaránt elér, ezért különösen fontos tisztában lennünk a betegséggel és kockázati tényezőivel. Magyarországon évente 42 ezer ember kap stroke-ot, ami után minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. A túlélő betegek többsége tartós ápolásra szorul, ami a beteg maradandó egészségkárosodásán túl a család és a nemzetgazdaság számára is jelentős terhet jelent. A szélütésen átesett betegek éves kezelési és ápolási költsége elérheti a 40 milliárd forintot.

Ments meg egy életet ma! A Stroke Világnap margójára

Tegyél a stroke ellen!

Légy tisztában a kockázati tényezőkkel!

A stroke kockázatát számos tényező növeli: szív- és érrendszeri betegségek, testsúlyfelesleg, zsíranyagcsere-zavar, cukorbetegség, dohányzás, fizikailag kevésbé aktív élet. Legnagyobb veszélyben azok vannak, akiknél többféle kockázati tényező együttesen áll fenn. A szív- és érrendszeri betegségek nagymértékben fokozzák a stroke kockázatát, melyek közül a pitvarfibrilláció ebből a szempontból az egyik legveszélyesebb, és egyben a leggyakoribb szívritmuszavar is. Ez a betegség a magyar lakosság több mint 1%-át, azaz több mint 100 000 diagnosztizált beteget érint, a nem diagnosztizált betegekkel együtt ez a szám pedig elérheti a 200 000 főt is.

Csökkentsd az alkoholfogyasztást!

Hagyj fel a dohányzással!

Légy aktív és étkezz egészségesen!

A befolyásolható kockázati tényezők korai felismerése és megfelelő kezelése nagymértékben csökkenti a stroke kialakulásának valószínűségét. Ilyenek a rendszeres testmozgás, a gyümölcsben és zöldségben gazdag étkezés, a megfelelő testsúly elérése, a stressz-szituációk kerülése, a koleszterin- és a vérzsírszintek normalizálása, a sófogyasztás minimalizálása. A magas vérnyomás megfelelő kezelése az egyik legfontosabb kockázatcsökkentési lehetőség. Pitvarfibrilláció esetén pedig a folyamatos gyógyszeres véralvadásgátló kezelés segít hatékonyan a stroke megelőzésében.

Ismerd a stroke tüneteit, és ha kell, cselekedj azonnal!

Tünetek: az arc, vagy a végtagok zsibbadása, érzéketlensége; a száj hirtelen "félrehúzódása"; hirtelen kialakuló érthetetlenné váló beszéd; hirtelen kialakuló látászavar; hirtelen fellépő szédülés, járásbizonytalanság, eszméletvesztés; minden előzmény nélkül jelentkező erős fejfájás; zavartság, memóriazavar, az érzékelés, illetve a térbeli tájékozódás zavara.

Szélütés gyanúja esetén, akár a fent említettek közül már egyetlen tünet észlelésekor is azonnal mentőt kell hívni!

Te is lehetsz áldozat, ne késlekedj, ments meg egy életet ma!

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához