Ezeket látta már?

Hétvégén ne kapj stroke-ot!

2012.07.12. Módosítva: 2016.02.11.

A szélütés hétvégén kockázatosabb, mint hétköznap! Kisebb arányban kapják meg a szükséges kezeléseket a szélütés miatt hétvégén kórházba került páciensek, és betegségük kimenetele is rosszabb - állapították meg brit kutatók.

Az Archives of Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányhoz 93 ezer brit páciens adatait elemezték, akik 2009 áprilisa és 2010 májusa között szélütéssel kerültek kórházba Nagy-Britanniában.

Hétvégén ne kapj stroke-ot!

Az eredmények azt mutatták, hogy a szokásos hat diagnosztikai és kezelési lépésből ötöt kisebb valószínűséggel végeztek el azoknál a pácienseknél, akik hétvégén kerültek be a kórházba, azokhoz képest, akiket hétköznap vettek fel. Agyi szkennelést például a hétvégi páciensek 43 százalékánál végeztek, míg a hétköznap bekerültek 47 százalékánál készült ilyen.

Kiderült az is, hogy a szélütött beteg életkilátásai is rosszabbak voltak hétvégi felvétel esetén. Az átlagosan hétnapos kórházi tartózkodás alatt például a vasárnap kórházba került páciensek 11 százaléka halt meg, míg a hétköznap felvett betegeknek csak 9 százaléka.

"Számításaink szerint 350 potenciálisan elkerülhető kórházi haláleset történik évente az átlagosan 7 napos ápolás alatt" - idézte William Palmer kutatásvezetőt, az Imperial College London munkatársát a HealthDay című ismeretterjesztő portál

(http://news.yahoo.com/stroke-patients-hospitalized-weekends-dont-see

m-well-210609154.html).

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához