Ezeket látta már?

Az Alzheimer-kór kialakulását jelzi előre egy új amerikai vérvizsgálat

Az Alzheimer-kór kialakulását jelzi előre egy új amerikai vérvizsgálat, amely a vérzsírok szintjéből 90 százalékos pontossággal kimutatja, kialakul-e a betegség három éven belül.

A világon körülbelül 44 millió ember él demenciával, 2050-re számuk várhatóan megháromszorozódik. Az Alzheimer-kór már több mint egy évtizeddel a tünetek megjelenése előtt megtámadja az agyat - idézi a BBC hírportálja a Nature Medicine tudományos lapban megjelent tanulmányt.

Az Alzheimer-kór kialakulását jelzi előre egy új amerikai vérvizsgálat

Az orvosok szerint a gyógyszeres terápiák azért sikertelenek, mert a betegeket túl későn kezdik kezelni. A kórt kutató orvosok szerint ezért igen lényeges, hogy a kockázatot előre jelző tesztet dolgozzanak ki.

A Washington állambeli Georgetown Egyetem tudósai egy öt éven át tartó vizsgálat elején 525, hetven éven felüli önkéntestől vettek vérmintát. Három évvel később kiválasztották közülük azt az 53-at, akiknél Alzheimer-kór vagy enyhe kognitív zavar alakult ki, és összehasonlították a leleteiket 53 olyan résztvevőével, akik továbbra is teljes mentális egészségnek örvendtek. Az enyhe kognitív zavar az idős embereknél a gondolkodási képességek és a memória gyakran fellépő nehézségeit takarja.

A két csoport leletei között különbséget találtak tíz lipid, vagyis zsír szintjében. Amikor a többi vérmintát is elemezték, a tíz lipid értéke előre jelezhette, mekkora eséllyel lépnek fel a páciensnél mentális zavarok a következő években.

Howard Federoff, a Georgtown Egyetem Orvosi Karának neurológusa elmondta: óriási az igény a tesztre, ám mielőtt a klinikai gyakorlatban használatba vehetnék, nagyobb létszámú vizsgálatoknak kell igazolni az eredményeket.

A vérvizsgálatban rejlő összes lehetőséget sem tárták még fel. Egyelőre annyit tudnak, hogy három évvel jelezhető előre a demencia, jelenleg azonban azt kutatják, korábban is kimutatja-e a teszt a lappangó kórt.

Nem világos az sem, mi okozza a vérzsírok szintjének változását, lehetséges, hogy az agyban korán bekövetkező változások miatt kialakult üledékről van szó, mely az agysejtek membránjának leépüléséből keletkezhet.

(http://www.bbc.com/news/health-26480756)

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához