Ápolók kegyetlenkedtek a beteggel, az orvosnak mondtak fel a Jahn Ferenc Kórházban

Egeszsegkalauz
2022. február 16. 16:04

Felmondtak egy orvosnak a Jahn Ferenc kórház intenzív osztályán nem sokkal azután, miután kiderült, két ápoló durván bánt egy magatehetetlen beteggel.

Január 10-én szakmai indokokra hivatkozva felmondtak a Jahn Ferenc Kórház intenzív osztályán dolgozó dr. Molnár Tibor főorvosnak. A doktor szerint kirúgása mögött az intenzív osztály vezetésének azon meggyőződése áll, hogy ő bujtotta fel feljelentésre azt a nőt, akinek az édesanyjával a Jahn Ferenc Kórházban megalázó módon bántak - írja az rtl.hu.

Az orvos már 12 éve ismerte a tüdőbeteg asszonyt, aki még októberben került a kórház intenzív osztályára, ahonnan november elején áthelyezték a belgyógyászatra. A nő lánya igazgatói engedéllyel az anyja mellett maradhatott aznap éjszaka, másnap pedig a család saját felelősségére hazavihette. A tüdőbeteg asszonyban ekkor még benne volt a légcsőtubus. Az intenzíves orvos ezután mindennap felkereste otthonában a nőt.

5 nappal a hazakerülése után az asszonyból eltávolították a légcsőtubust, ekkor mesélte el, hogyan bántak vele az osztályon. A nő lányának elárulta, hogy a testén lévő zúzódásokat két nővér okozta, akik egyszer az egyik fulladásos rohama alatt röhögve jegyezték meg, végre meg fog halni.

A hazakerülése után 11 nappal az asszony elhunyt, a lánya pedig panaszlevelet a kórháznak az ápolók bánásmódjáról. Az osztályvezető ezután az orvos elmondása szerint megkérte, hogy állítsa le a családot, hogy ne tegyenek feljelentést. Molnár még e-mailt is írt a családnak, amelyre azt írta az egykori beteg lánya, hogy mégsem fordul a hatóságokhoz.

Kegyetlenkedett két ápolónő egy beteggel az intenzív osztályon a Jahn Ferenc Kórházban - olvasson tovább!

Úgy tűnt az ügyből nem lesz semmi, de aztán januárban mégis felmondtak az intenzíves orvosnak, mert egyes nővérek nem voltak hajlandóak vele együtt dolgozni. A főorvos azonban úgy látja, hogy az érintett ápolók állhatnak a háttérben, mert félnek attól, hogy a nevük nyilvánosságra kerül.

A kórházban az ügyben lefolyt egy belső vizsgálat, amelynek során mindent rendben találtak. Ezen kívül kiemelték, hogy a főorvos jogviszonyának megszüntetése nem hozható összefüggésbe a hírekben szereplő elhunyt beteggel, és a betegbántalmazással kapcsolatos állításokat pedig határozottan visszautasítják. Az ügyben jelenleg az Országos Kórházi Főigazgatóság vizsgálódik. A rendőrség pedig halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt jár el.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: rtl
# tüdőbetegség# intenzív# zúzódás# kórház

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk