Megnőtt az érdeklődés az influenza oltás iránt

Betegségek
2020. szeptember 17. 14:40

Nem tudható, milyen tüneteket okoz az, ha az influenzavírus és a koronavírus találkozik. Az oltások várhatóan október közepétől kezdődhetnek a háziorvosi rendelőkben.

Idén 1,3 millió influenza ellen vakcina áll rendelkezésre, ami mindenki számára elérhető lesz.

Nagyobb átoltottságra számítanak

A Világgazdaságnak Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének (Haosz) alapító tagja elmondta:

"Tapasztalataink szerint nagyon nagy az érdeklődés az influenza elleni védőoltás iránt"

A szakember most, 2020-ban lényegesen nagyobb átoltottságra számít, mint a korábbi években. A háziorvos szerint a koronavírus-járvány idején nagyon fontos, hogy minél többen legyenek védettek az influenzavírussal szemben, ugyanis nem tudható, milyen tüneteket okoz, ha a 2 vírus találkozik.

Az átoltottság abban is segíthet, hogy az egyéb légúti fertőzések előfordulását próbálják minimálisra csökkenteni, így jobban nyomon tudják majd követni a koronavírus-fertőzöttek számát, nyilatkozta Békássy.

A korábbi években az influenza elleni vakcinát többek között a 60 év felettiek, a krónikus betegségben szenvedők, a várandósok és az egészségügyi dolgozók kaphatták meg ingyenesen.

Forrás: VG

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: NNK
# oltás# influenza# vakcina# koronavírus# Covid-19

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk